Erős láncszemek

„Emlékezni őseinkre azt jelenti, hogy magunk is láncszemévé válunk egy folyamatnak, mely a messzi, mitikus múltból indul és a kifürkészhetetlen jövőbe fut.” (Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat)

Anyja lánya. Apja fia. Az alma nem esik messze a fájától. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. – Magyar közmondások és szólások, melyek mindegyike arra utal: egy család tagjai hasonlítnak egymásra viselkedésükben, szokásaikban, mert az értékek (és a problémák) továbbadódnak egyik generációról a másikra.

A „mi” és az „én”

A szerencsések nyugodt szívvel adják tovább az otthon tanultakat: hogyan kell háztartást vezetni, gyereket nevelni, férjjel/feleséggel egyetértésben élni. A kevésbé szerencsések már a nagybetűs Életbe való kilépésnél elhatározzák: semmit nem fognak úgy tenni, ahogy a szüleiktől látták. Hogy hányuknak sikerül? Nagyon keveseknek…

A kora gyermekkorunk óta hallott mondatok illetve a megtapasztalt cselekvési minták olyannyira beleégnek a személyiségünkbe, hogy nagyon nehéz megszabadulni tőlük, akármennyire is szeretnénk. Az ember olyannyira összetett, hogy még azt sem egyszerű meghatározni, mi az belőlem, ami valóban én vagyok, és mi az, ami a mi része, vagyis a családomból, az engem körülvevő emberekből következik.

Csalóka emlékek

Még az sem biztos, hogy az emlékeink valódiak: egy amerikai pszichológus, Elizabeth Loftus több kísérletet végzett, amelyekkel azt bizonyította, hogy az emberi elme befolyásolható, s könnyen előfordulhat, hogy olyan eseményekre tekintünk saját emlékként, amelyek valójában nem, vagy nem úgy történtek meg. Az egyik híres vizsgálatban olyan fotómontázst mutattak a tesztszemélyeknek, amelyen az illető volt látható gyerekkorában, egy légballonban ülve. Bár az egész csak kitaláció volt, az emberek fele később meg volt győződve róla, hogy részt vett kisgyerekként légballonos utazáson. Egy másik kísérletben megkértek egy férfit, hogy az öccsének meséljen el három valódi gyerekkori történetet és egy kitaláltat. A fiatalabb testvérek egyharmada valósnak tekintette ezt a történetet is, akármilyen hihetetlen is volt. Az eredmény azt mutatja, mennyire befolyásolja a gondolkodásunkat az, amit a körülöttünk élőktől hallottunk, miközben felnőttünk. Ha ők rossznak tartottak valamit, mi is annak tartottuk, ha jónak, mi is jónak – ezért utáltuk az orosz nyelvet, még mielőtt az első órán részt vettünk volna.

Közös emlékezet

A történelmi emlékezetkutatás új tudományág. Aleida Assmann német kutató és férje, Jan Assmann igazi úttörők, számos könyv szerzői (mellesleg öt gyermek szülei). Aleida Assmann szerint az újfajta szemléletű kutatás azzal kezdődött, hogy felismerték, nemcsak az egyéneknek, hanem csoportoknak, társadalmaknak és nemzeteknek is van saját emlékezete. És amíg az egyén emlékezete a rövid emberi élethez van kötve, és azzal együtt megszűnik, addig a generációkon átívelő hosszútávú kulturális emlékezetet tovább éltetik a médiumok, az intézmények és a rítusok. Ha mégsem így van az hiányérzethez vezet. Mert az ember társas lény, akinek szüksége van arra, hogy tartozzon valahová. Ha a jelenben nem találja ezt meg, a múltban keresi a megoldást.

Teljes cikk: http://kepmas.hu/index.php?id=20120202a_legerosebb_lancszem