Fegyveres tanárok az iskolákban?

Fegyvert hordhatnak maguknál a tanárok és az iskolai személyzet egyéb tagjai az új dél-dakotai törvény értelmében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. március 16. Gyarmati Orsolya

Fegyvert hordhatnak maguknál a tanárok és az iskolai személyzet egyéb tagjai az új dél-dakotai törvény értelmében


A törvény születését a közelmúltban újra élénkké vált vita váltotta ki, mely élesen megosztja a társadalmat a tekintetben, hogy több vagy kevesebb fegyver szükséges az eredményesebb közbiztonság eléréséhez. Az ötlettel Wayne LaPierre állt elő tavaly decemberben.

A törvény támogatói szerint az intézkedés a newtownihoz hasonló lövöldözések megelőzésére hivatott, illetve lényeges az is, hogy a legtöbb körzetnek nincs elegendő anyagi forrása állandó munkaidőben jelenlévő rendőrtisztek alkalmazására. 

A rendelkezés értelmében körzetenként határozható meg, hogy az adott intézmény engedélyezi-e a tanárok fegyverviselését.

A leendő ún. őrszemekre, a jövőben fegyvert viselni kívánó tanárokra kiképzés vár, melynek előkészítését és lebonyolítását az állam egy végrehajtási bizottságra bízta.

Holott a törvény alkalmazása opcionális, kötelező fegyverviselést nem ír elő, számos iskolai tanács képviselője szólalt fel a törvényhozási folyamatban a törvénytervezet ellen, azzal érvelve, hogy a fegyverek jelenléte további veszélyforrást jelentene az iskolákban.

A törvény júliusi hatállyal lép életbe.