Felháborító eset – ütötték, rúgták a tanárt, ahol érték!

A Pécsi Városi Bíróságon megkezdődött annak a két diáknak a pere, akik 2010 novemberében megvertek egy tanárt az egyik pécsi középiskolában. Az ügynek van egy harmadrendű vádlottja is, a pedagógust könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. január 20. bencze.aron

A Pécsi Városi Bíróságon megkezdődött annak a két diáknak a pere, akik 2010 novemberében megvertek egy tanárt az egyik pécsi középiskolában. Az ügynek van egy harmadrendű vádlottja is, a pedagógust könnyű testi sértéssel vádolja az ügyészség.


Az első és a másodrendű vádlott tanulók reggel 8 óra után érkeztek az iskolába, ezért a kapuügyeletet ellátó tanár felszólította őket, hogy írják be a nevüket a későket regisztráló füzetbe. A másodrendű vádlott erre nem volt hajlandó, helyette elkezdte szidni a férfit. A tanár – aki az ügyben a harmadrendű vádlott – az igazgatói irodába küldte őket, de a diákok nem voltak hajlandók bemenni. Ekkor a másodrendű fiatalkorú vádlott rákiáltott, miszerint „takarodjon a pi…ba”, ezért a harmadrendű vádlott egy ízben bal arcán tenyérrel megütötte, pofon vágta. Ekkor a másodrendű fiatalkorú S. Donna többször a harmadrendű vádlott felé rúgott, akinek mindkét combját egy-egy rúgás eltalálta – ismertette a történteket Péli László ügyész a bíróságon.

A két tanuló ezután nekiesett a tanárnak, aki a földre került, ütötték, rúgták, ahol érték. A verekedőket egy másik pedagógusnak sikerült szétválasztani. A rendőröket az iskola értesítette. A tanár csak a nyomozás végén tudta meg, hogy ő is vádlott lett az ügyben, a pofon ütött lány indított ellene magánvádas eljárást.

A diákok közfeladatot ellátó pedagógus elleni erőszak bűntette miatt akár három év börtönt, míg a pedagógus könnyű testi sértés vétsége miatt két év fogház büntetést kaphat.