Geréb Ágnes: Nem vagyok se hős, se mártír, se gyerekgyilkos

A közelmúltban interjút készítettünk a szülészeti, orvosi műhibák kapcsán a téma szakértőjével, Dr. Ábrahám Lászlóval. Az ő sorai nyomán vetődött fel a jogos igény arra, hogy megkeressük Geréb Ágnest, az otthonszülések emblematikus alakját, akinek neve igen szerencsétlenül egybeforrt a szülészeti műhibákkal is. Ági – mert megtisztelt vele, hogy tegeződjünk – szinte soha nem ad interjút. A Bezzeganya kedvéért azonban kivételt tett és elmondta véleményét az otthonszülésről, a műhibákról, a kettős mércéről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. október 21. szabo.daniel

A közelmúltban interjút készítettünk a szülészeti, orvosi műhibák kapcsán a téma szakértőjével, Dr. Ábrahám Lászlóval. Az ő sorai nyomán vetődött fel a jogos igény arra, hogy megkeressük Geréb Ágnest, az otthonszülések emblematikus alakját, akinek neve igen szerencsétlenül egybeforrt a szülészeti műhibákkal is. Ági – mert megtisztelt vele, hogy tegeződjünk – szinte soha nem ad interjút. A Bezzeganya kedvéért azonban kivételt tett és elmondta véleményét az otthonszülésről, a műhibákról, a kettős mércéről.


A blogon nemrég interjút közöltünk az orvosi műhibákról. A téma kapcsán joggal vetődött fel a kettős mérce kérdése. A praxisodban történt tragikus esetek kapcsán kérdezném, mi a véleményed az ún. kettős mércéről (kórházi halálesetek, sérülések vs. otthonszülési halálesetek, sérülések)? Elmondanád az olvasóknak, mikor és miért vontak felelősségre?

A büntetéseim, úgy tűnik, egyre súlyosabbak. Először – 1978 körül – a klinikai munkám során kaptam büntetést, amikor férjeket engedtem be a kisbabájuk születéséhez: fél évre kitiltottak a szülőszobáról. Itt sem a bűn, sem a büntetés nem volt tragikus.

A kilencvenes évek elején valakit vérzés miatt intézetbe szállítottam egy vidéki városban, ahol (több-kevesebb huzavona után) ellátták, majd egy-két nap múlva egészségesen távozott. Emiatt fél évre kizártak a Magyar Orvosi Kamara tagjai közül, ami akkoriban azt jelentette, hogy orvosként nem dolgozhattam. Ez ugyan nem tragikus eset, de a büntetés elég rosszul érintett. Annál is inkább, mert a büntetés végrehajtását már akkor megkezdték, amikor még az ügy nem zárult le. A fél év büntetés letelt már, amikor ügyvédem a következő lépcsőben megnyerte a pert, fölmentettek. Annyit se mondtak, hogy bocs – azért a fél évért…

A kilencvenes évek elején egy-két-három házkutatás és egyéb üldöztetés következett. Például egyszer, amikor egy jóakaró szomszéd meglátta a kislányom anyatejes kakis pelenkáját a kukában, és magzatszurokkal szennyezett magzatvizes pelenkának vélte. De ebből csak némi meghurcoltatás lett, utána a kislányom már további házkutatások nélkül, háborítatlanul kakilhatott a pelenkájába.

2000-ben, 11 év otthoni szüléskísérés után először viszont valóban tragédia történt. Ugyanolyan tragédia, amilyen nem sokkal később az akkori MÁV Kórházban és mostanság egy magyar szülészeti és nőgyógyászati klinikán, azzal a különbséggel, hogy a 2000-ben velünk történt tragédiáról minden sajtó tudósított, a MÁV Kórházban történt esetről és a pár hónappal ezelőtti klinikai történésről nem láttam híradást. Engem az e miatt (hét éven át) zajló büntetőeljárás során 2007-ben három év időtartamra eltiltottak a szülész-nőgyógyász tevékenységemtől. (Bizonyára a MÁV Kórházban is történt vizsgálat, belső vizsgálat, szakmai körökben. Rendőrségi, bírósági ügy nem lett belőle és nem hallottam róla, hogy megbüntettek volna bárkit akkor. A pár hónapja történt, szinte kísértetiesen hasonló klinikai történéssel kapcsolatban sem tudok rendőri nyomozásról.)

2003-ban is tragédia történt. Egy iker kisbaba, testvére megszületése után rosszul lett a méhen belül, ezért gyorsító injekciót (oxitocint) adtam az édesanya vénájába, aminek hatására azonnal meg is született (ez volt a cél, ezért adtam az oxitocint, így voltak a legjobb esélyei a kisbabának, császármetszést se lehetett volna gyorsabban elvégezni a legjobban fölszerelt klinikán sem), éleszteni kezdtük, de oxigénhiányos károsodást szenvedett és 7 hónapos korában otthonában meghalt. Amikor még kórházban volt, a mellette lévő inkubátorban egy ugyanígy megbetegedett, ugyancsak második ikerbabát ápoltak – ő kórházban született. Hogy ki volt ott a születésénél a kórházban, nem tudjuk. Engem két év letöltendő börtönre és tíz év munkától való eltiltásra ítéltek ezért, és a 2007-ben történt újabb tragédia, a vállelakadásban elveszített kisbaba miatt. Az ikerbaba oxigénhiányos károsodása kapcsán az oxitocin adását hozták föl súlyos, állítólag kórházi körülmények között soha el nem követett hibaként. Ugyanebben az évben szülésről szóló sorozat ment a tévében, ahol az egyik főorvosban föl se merült, hogy baj lenne, ha a tévé közvetíti, hogy a baba megszületése előtt intravénás oxitocint adott be az édesanyának, hanem büszkén belemondta a kamerába, és mivel rosszul lehetett hallani, még betűvel is kiírták. Vállelakadás miatt pedig Magyarországon még senkit nem ítéltek el – Angliában két év alatti 56, kórházban történt vállelakadás okozta haláleset kapcsán tanulmányt készítettek, vizsgálva az okokat (ezt is beadtuk a bíróságra az eljárás során) – Magyarországon viszont, az egyik bíróságra idézett főorvos tanúvallomása szerint nem fordult elő vállelakadás miatti halálozás. Bizonyára Angliában ennyivel rosszabb a szülészeti ellátás…