Hiszek a házasságban!

A társadalom alapegysége a család, annak alapja pedig férfi és nő közös műremeke: a házasság. A házasság gyümölcse a gyermek, aki később, felnőve fenntartja a jóléti rendszert. Ha tehát a házasságokkal baj van, ha nem születnek életre szóló párkapcsolatok, vagy azok idejekorán felbomlanak, sérül az egész társadalom.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 10. bencze.aron

A társadalom alapegysége a család, annak alapja pedig férfi és nő közös műremeke: a házasság. A házasság gyümölcse a gyermek, aki később, felnőve fenntartja a jóléti rendszert. Ha tehát a házasságokkal baj van, ha nem születnek életre szóló párkapcsolatok, vagy azok idejekorán felbomlanak, sérül az egész társadalom.


A Házasság Világnapja 1981-re nyúlik vissza, amikor az Egyesült Államokbeli Louisiana állam kormányzója és a főváros, Baton Rouge polgármestere akciót hirdetett a házasságkötések rohamos csökkenésének megállításáért. Az ötlet akkora sikert aratott, hogy 1983-tól a Házasság Világnapja nevet kapta, amelyet minden év februárjának második vasárnapján ünnepelnek meg szerte a világon. Amerikában a nap megünneplése kiegészül a Valentin-napig tartó házasság hetével, ilyenkor a családok egymás gyerekeire vigyáznak, hogy a házaspárok kettesben lehessenek, s közös programmal erősíthessék összetartozásukat. A házastárs megajándékozása, kedvenc ételének elkészítése, az esküvői fényképek, a kellemes emlékeket felidéző családi videók megtekintése is e nap hagyományává válhat.

Magának a világnapnak az elsődleges célja a házasság népszerűsítése, annak bemutatása, hogy igenis léteznek még jó, tartós és boldog házasságok, és az egészséges társadalom alapja a jó házasságon nyugvó egészséges család.

A Házasság Világnapjának szimbóluma egy férfit és nőt jelképező, gyertyára emlékeztető forma, mely azt fejezi ki, hogy a házastársi szeretet fényt áraszt a világra. Jelmondata: „Szeressétek egymást!”- a házastársunk melletti döntést és folyamatos kihívást jelent a szeretet mindennapi gyakorlására.

Rémisztő adatok, a házasságnál azonban nincsen jobb

Mielőtt még legyintenénk, mondván, miért ne lehetne együtt élni „a papír” nélkül akár egy életen át, lándzsát törve valamely instabil együttélési forma mellett, nézzük a számokat! Ismert adat, hogy hazánk népessége a tavalyi év második felében tízmillió lélek alá bukott. A házasok száma 2000-ben a népesség 52,6 százaléka volt, tavaly már csak 45,8 százaléka. Azok között, akik nem töltötték be 29. életévüket, tíz esztendő alatt felére (!) csökkent az életszövetségre lépők száma, s ugyanezen terminusban a lakosság egyedülálló aránya a negyedéről a harmadára nőtt. A 2000-ben 50 százalékos válási arány mára 60 százalék, az egyre kevesebb gyermek kétötöde pedig házasságon kívül látja meg a napvilágot. S ha ez még mindig nem volna elég: 1990-ben átlag 22 évesen mentek férjhez először a nők, mára 27 és fél évesen, sőt a szebbik nem ma élő képviselőinek várhatóan 56 százaléka „de jure” hajadonként fogja leélni az életét.

A Magyar Örökség-díjas Skrabski Árpád–Kopp Mária szociológus-házaspár többek között korábban arról is beszélt, hogy a támogató család bizonyítható módon lelki és testi egészségvédő tényező. És bár a házasodási kedv mára rémisztően visszaesett, közvélemény-kutatási adatok egyértelműen megmutatják, hogy a házasság intézményének presztízse sziklaszilárd, továbbra is a legtámogatottabb és legmegfelelőbbnek tartott párkapcsolati, együttélési forma.

Ünnepeljük együtt ma a házasságokat!