Keressünk családbarát mozit

A gyerekek szeretik a mozit. A közös filmnézés pedig családi program is lehet, amit kis odafigyeléssel sokkal olcsóbban is megúszhatunk. Családháló ezért utánajárt, hogy milyen családbarát kedvezményeket kínálnak a hazai mozik.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. november 21. szabo.daniel

A gyerekek szeretik a mozit. A közös filmnézés pedig családi program is lehet, amit kis odafigyeléssel sokkal olcsóbban is megúszhatunk. Családháló ezért utánajárt, hogy milyen családbarát kedvezményeket kínálnak a hazai mozik.


Cikkünkhöz igyekeztünk a legtöbb hazai mozi üzemeltetőjét megkeresni, hogy elmondhassák milyen családi, vagy gyermek programokkal, kedvezményekkel gondolnak a családosokra. Az alábbi összeállításban a válaszokat és a mozik honlapjain elérhető információkat igyekeztünk összegezni.

A Cinema City hazánk legnagyobb mozi üzemeltetője, egységei országszerte elérhetőek, különösen miután felvásárolta a hazai Palace Cinemas hálózatot is. Buda Andrea marketing és PR igazgató tájékoztatása szerint több szempontból is kiemelten kezelik a kiskorú vendégeiket. Egyfelől a diákok – érvényes diákigazolvány felmutatásával -, másrészt a gyerekek 12 éves korukig kedvezményes árú jegyre jogosultak, ami jelenleg 1.090 forint, a digitális 3D előadások esetében pedig 1.490 forint. Amennyiben az egész család szeretne jegyet váltani, úgy normál előadásokra családi jegyek is kaphatók, két felnőtt és két gyerek, vagy egy felnőtt és három gyerek 4.000 forintért mozizhat. A hálózat a nagy érdeklődésre számító filmek és rajzfilmek esetében külön programokkal is készül a gyerekeknek, kézműves foglalkozások, a film témájához kötődő családi programok várják az érdeklődőket. A Cinema City rendszeres kapcsolatot tart fenn iskolákkal és pedagógusokkal, akik nem csak előzetesen megtekinthetik az osztályuknak ajánlott filmeket, hanem különböző oktatási segédleteket is kapnak az adott témakör pedagógiai feldolgozásához.

A budapesti art mozi hálózat, amely magába foglalja a Puskin, a Művész és a Toldy mozikat profiljából adódóan inkább a diákokat és a csoportokat igyekszik megszólítani kedvezményeivel. Ezekben a mozikban diákigazolvánnyal, vagy kedvezményes napokon már 800 forintért kaphatunk jegyet, a Művészben pedig húsz fő felett 50 százalékos kedvezmény jár. Általában elmondható, hogy az art mozik árfekvése a multiplexek alatt van, így az egész családnak alternatíva lehet anyagi tekintetben is, ha itt mozizik. A Budapest Film üzemelteti a Corvin Mozit is, ahol családi jegyet 4.000 forintért, 3D családi jegyet 5.000-ért, gyerekjegyet 1.000 illetve 3D esetében 1.250 forintért kínálnak. A diákok pedig 20 százalékos kedvezményre jogosultak, a kedvezményes nap kivételével.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház is gondol a gyerekekre, számukra a 3D vetítés 1.250 forint. A mozi inkább idősávokban kínálja akcióit, így 14 óra előtt bizonyos filmeket már 770 forintért megtekinthetünk és itt is lehetőség van csoportos kedvezmények igénybevételére.

A Kino Mozi kifejezetten gyermekjegyet nem kínál, viszont egységes jegyárakkal dolgozik, ami az akciós napokon 700 forint, így ha tervezni tudjuk a mozilátogatást, akkor szerdán érdemes idelátogatni. Iskolás csoportokat is fogadnak, akiknek egyénileg alakítanak ki rendkívüli kedvezményeket.

Megkeresésünkre még az Odeon Lloyd Mozi reagált, ahol kedvezményként diákjegy érhető el, amely 750 forintba kerül. Az alapvetően művész mozi, azonban a Noha Stúdió és Alkotóműhellyel közösen, kifejezetten gondol a gyerekekre, szerveznek nyári tábort, filmklubot ahol lehetőség van a vetítések után közösen feldolgozni az élményeket, szakértő segítségével. A kifejezetten a gyerekeknek szánt matinévetítésekre minden hónap első szombatján kerül sor, előzetes jelentkezés szükséges hozzá. A kifejezetten gyermekbarát programról részleteket a mozi honlapján lehet olvasni.

A rövid körképből is kiderül, hogy a mozizást kis odafigyeléssel az átlagosnál sokkal olcsóbban is megszervezhetjük. Amennyiben pedig családi, vagy gyerekprogramként kezeljük, találhatunk olyan vetítéseket is, ahol a film varázslatát egyéb, közösségi élményekkel is gazdagíthatjuk.