Ki neveljen? A szülő, vagy a tanár?

Sok szülő, amint beadja az iskolába a csemetéjét, úgy gondolja, hogy ez idáig a nevelés tekintetében mindent megtett, most az iskolai rendszeren a sor. Ezzel szemben vannak olyanok is, akik egyenesen felháborítónak tartják, ha gyermekük viselkedését egy idegen próbálja alakítani. Ön szerint vajon melyik tábornak van igaza? Vagy érdemesebb közösen, a tanárral összefogva nevelni?

A tanár-szülő konfliktus leggyakrabban abból fakad, hogy nincs előre tisztázva, hogy az előbbi meddig szólhat bele a gyerek viselkedésének formálásába, alakításába. Már számtalan olyan történetet lehetett és lehet hallani, amikor a tanár jogosan leteremti a diákot, majd az hazaérve elpanaszolja szüleinek az esetet, akik felháborodva rohannak be az iskolába, és kérdőre vonják a nevelni próbáló pedagógust. (Természetesen vannak extrém esetek is, amikor az oktató durvább testi fenyítést alkalmaz, ekkor persze indokolt mindez). Régebben persze más volt a helyzet, hisz’ sokan mondták, hogy ha egy diák pofont kapott a tanártól, akkor a szülő adta a következőt, gondolván, gyermekük biztosan megérdemelte. De vajon ma is ez lenne a célravezető?

Popper Péter egy írásában pont ezt a kérdéskört fejtegette, ahol a következő személyes története olvasható:

Amikor az én fiam először hozta haza azt beírásul, hogy: ,,Tisztelt szülő ! A gyerek számtan órán fegyelmezetlen volt” – elgondolkodtam. Tessék mondani, ennek mi értelme van? Persze, rögtön aláírtam. De én is beleírtam a könyvecskébe: ,,Tisztelt tanárnő! A gyerek vacsoránál nem ette meg a tökfőzeléket.”

Ezen a pár soron számtalan tanár felháborodott akkoriban – és most is -, mivel ezzel a pszichológus azt állítja, hogy a szülőknek lényegében semmi közük nincs ahhoz, amit a gyermekük az iskola falai között művel, és az már nem az ő hatáskörük. Így ha a diák rosszalkodik az órákon, akkor azt a tanár oldja meg, pedig legtöbbször a gyerekek viselkedése nem tesz 180 fokos fordulatot, ahogy átlépik az intézmény küszöbét. Persze mivel közösségben vannak, a barátaikkal körülvéve, valamennyivel élénkebbek (pláne, ha unalmasabb órát kell végigszenvedniük), de sosem fordulnak ki teljesen magukból, ami azt jelenti, hogy ha az iskolában rosszak, nem fogadnak szót, feleselnek, akkor valószínűleg otthon is ugyanezt teszik, ami viszont már a szülő asztala. És ugyanez a helyzet fordítva is: ha jólnevelt a gyerek, akkor az órákon sem lesz vele különösebb probléma.