- Családháló - https://csaladhalo.hu -

“Kiválasztott vagy! Bizonyítsd azzal, hogy megölöd magad!”

A bálna híres arról, hogy önként (?) a partra veti magát és ott meghal. A pillangó egy rovar fejlődési fázisainak utolsó állomása: amint a bábból kibújik, alig van már hátra életéből valami. A Rina pedig a Renáta név becézése és arra a lányra utal, aki egy nappal halála előtt kiment a vasútállomásra, ahol az öngyilkosságát tervezte, majd másnap valóban a vonat elé ugrott. 16 éves volt. Ezért váltak ezek a szavak az öngyilkosságot elkövetni szándékozó orosz és ukrán gyerekek jelszavaivá.

Rina, azaz Renáta Palenkova egy nappal öngyilkossága előtt az állomáson, ahol másnap megölte magát

Bár az öngyilkosságok száma  a fent említett két országban amúgy is rendkívül magas volt, hisztériává 2015-ben kezdett fokozódni. Ekkor történt ugyanis, hogy november 23-án az interneten működő f57-es csoport egyik tagja, a 16 éves Renáta Palenkova a vonat elé vetette magát. A lány megcsonkított testéről készült fotói bejárták az internetet (mi inkább nem mutatjuk meg – a szerk.), s ezzel együtt elkezdett terjedni a szóbeszéd a VKontakte (VK) nevű közösségi oldalon, hogy Rinát az f57-es csoportban vették rá tettére. S mivel a rendőrség Rina halála után még sokáig nem szüntette meg a csoportot,  a tinédzserek nagy számban kezdtek csatlakozni az f57-hez és a hasonló közösségekhez.

Ezzel együtt mind szélesebb körben tudható volt, hogy bizony sok olyan oldal létezik, ahol először nyílt csoportokban, majd később meghívásos alapon zárt, titkos közösségekben feladatokat adnak a kamaszoknak, amelyeken keresztül bizonyítaniuk kell elszántságukat és bátorságukat, valamint elkötelezettségüket a csoport titokzatos vezetői iránt:

sérüléseket kell okozniuk maguknak, megvágni a kezüket, levágni egy fülcimpát, egészen addig, amíg az arctalan és névtelen „vezető”, összefoglalva az addigra alaposan kiismert kamasz lelkivilágát, elérkezettnek nem ítéli az időt arra, hogy most aztán jöhet a nagy ugrás, a nagy tett: maga az öngyilkosság.

Ez történt az Azovi-tengernél fekvő Mariupolban is, ahol egy mindössz 13 éves kislány ugrott a halálba egy emeletes ház tetejéről. A nyomozás során hamar kiderült, hogy a lány tagja volt egy öngyilkos internetes csoportnak, és az ugrás az utolsó feladat volt, amit kapcsolattartójától kapott. Kísértetiesen hasonló eset történt a kelet-szibériai Uszty-Ilimszkben, ahol két 12 éves kislány ugrott le egy toronyház tetejéről.

A szaporodó esetek nyomai végül egy 21 éves fiúhoz, Filipp Bugyejkinhez vezettek, aki az f57 csoport adminja volt. Mire a rendőrség tavaly rátalált, már több száz gyerek halt meg önkezével véget vetve életének. Bugyejkint azóta is csupán letartóztatásban tartják, pedig 15 gyerek halálát már ő maga is bevallotta. Ezzel persze semmi sem oldódott meg, hiszen az öngyilkoscsoportok gombamód szaporodnak a neten, a rendőrség pedig nemigen tud tenni semmit működésük megakadályozására.

A gyerekek holmijai között nagyon sok bálnát vagy lepkét ábrázoló rajzot találtak, de gyanús volt a már említett Rina vagy Renáta név megjelenése akár internetes oldalaikon, akár füzeteikben, titkos naplóikban. Becslések szerint jelenleg nagyjából 200 ezer olyan 12-17 éves kamasz lehet, akik ilyen csoportok tagjai. Persze ez a szám csupán találgatás: a valóság ennél sokkal sötétebbnek is bizonyulhat.

Ébressz fel 4:20-kor, Kék Bálna, Csendes Ház, Fehár Bálna, Kozmikus Bálna… csupán néhány név az öngyilkos csoportok közül.

A recept pedig mindig ugyanaz: a csatlakozó kamaszokat a láthatatlan, névtelen, a tiniket manipulálni, érzelmileg függővé tenni tökéletesen képes vezetők meggyőzik arról, hogy az élet rettenetes, az egyedüllét nagy jó dolog, a gyerekek „különlegesek” és „kiválasztottak”, mert képesek azt megtenni, amit más nem.

Miután a nyílt csoportból egy kamasz átkerül a zártba, a kisebb-nagyobb fájdalmat okozó, vagy veszélyes feladatok során az „admin” kitapogatja, hol vannak a gyerek gyenge pontjai, mi bántja őt a leginkább, majd végül kimondják, hogy az egyetlen megoldás az öngyilkosság. Ha az áldozat vonakodni látszik, akkor az admin általában nagyon komoly érzelmi zsarolás-hadjáratot indít, amely során megfenyegeti a kamaszt, hogy gyáva, hogy hűtlen a csoporthoz és kapcsolattartójához, hogy áruló, de olyan is előfordult, hgoy az admin megfenyegette a kamaszt: ha nem végez magával, akkor ő, az admin kivégzi az egész családját…

Jellemző az orosz rendőrség hatékonyságára, hogy a világon semmit nem tesz, hogy felgöngyölítse az eseteket. Eközben Bugyejkin (aki továbbra is az egyetlen gyanúsított) ilyen mondatokat közölt vallomásában: „Azt adtam nekik, amit nem kaptak meg élettől: melegséget, megértést, kapcsolatot.” A gyerekek pedig megállíthatatlanul rohannak a halálba – önként.


Ha Te vagy akárki a környezetedben krízishelyzetben van és segítségre szorul, hívd ingyenesen a 116-123, vagy 06-80-820-111 telefonszámot! További infó itt [1] és itt [2]!

Hozzászólások

hozzászólás