- Családháló - https://csaladhalo.hu -

Palya Bea: A lépteim ritmusára is dallamokat szoktam gyártani

„Hiszem, hogy eredendően mindenkiben ott van a zene” – hangsúlyozza Palya Bea, akinek most megjelent új kötetét és a hozzá tartozó lemezt gyerekkori emlékei, az önfeledt családi bulizások és saját hétköznapjai ihlették. A Nappali dalok az énekesnő reményei szerint az átmenetet, az egymásra hangolódást segíti elő, ebben pedig azok a hangok segítenek, amelyek minden egyes nap körülvesznek bennünket a lakásban. Így lesz zene a porszívó zümmögése, a fogmosás vagy a kávégép berregése.


Palya Bea [1] még abból is zenét csinál, ami másnak nyűgöt jelent, emellett játékot kreál a csontjaink rezegtetéséből, a szívünk dobbanásából. „Mindig megpróbálom a bennem lévő érzeteket lefordítani zenére” – vallja az énekesnő, aki szerint nem baj, ha valami nem sikerül tökéletesen, hiszen már egy sóhaj, egy kiáltás, vagy a kanál kocogtatása is zene lehet. Palya Beával [1] meghatározó kettősségekről, szemérmes felnőttekről, kopogós csizmákról és a mosás ősi rítusáról is beszélgettünk.

A Nappali dalok [1] nem egy sima gyerekversgyűjtemény, hiszen az abban szereplő dalok a hangulatteremtést, az egymásra hangolódást, két lelkiállapot közötti váltást, az átmenetet segítik elő. De mi ez a váltás, és miért van rá szükség?

A saját életemmel babrálok, és abból jönnek ki a dalok. Négy éve vagyok anya: ahogy nőtt a lányom, mások lettek az igényei, ahogy nekem is. Elkezdtem ezeket a váltásokat figyelni. Egészen egyszerű dolgokra gondolok: van, hogy én megjövök a próbáról, Lili az oviból, a férjem a bevásárlásból – ez három teljesen más energia és állapot. Ha megkérdezem, mi volt az oviban, a válasz: semmi. Ilyenkor ugyanis általában nem tudunk azonnal válaszolni, mert nem abban az állapotban vagyunk. Történt, hogy az idei telet otthon töltöttük, ami nálunk azért érdekes, mert el szoktunk utazni Mexikóba, de egy forgatás miatt én most többször Franciaországba utaztam. Valahogy tehát ki kellett telelni. Lilinek lett egy kedvenc afrikai zenei CD-je, és azt vettem észre, ha elkezdünk rá táncolni, sokkal könnyebben egymásra tudunk hangolódni. Mivel nem verbális, a mozgás és a zene a test köré von egy közeget. Ezt a fajta lendületességet vittem tovább a Nappali dalokon [1]. Sok ütőhangszert használtunk, és az egésznek a mindennapi életben való áramlásszerűségét akartam megfogni. Van ebben egy flow-élmény, az az érzés, hogy így jó otthon lenni. Pedig nálunk sem tökéletes minden, de pont azért kezdtem el ezt írni, mert nem az! Aztán persze visszanyúltam ahhoz a koncepcióhoz is, ami kiskorom óta kísért, ez pedig a „hangok a lakásban”: amikor porszívóra vagy hajszárítóra énekelünk, figyeljük a kerti hintaágy nyikorgásának ritmusát, vagy a kanalunk koccanását a tányéron. Vagy a nagy kedvencemet, a húsklopfolást.

Amióta anya vagy, jobban figyelsz ezekre a hangokra?

Gyerekkorom óta minden hangot figyelek, a lépteim ritmusára is dallamokat szoktam gyártani. A mostani pluszt az átmenetek figyelése, az egymásra hangolódás jelentette. A könyvben a dalszövegek mindegyike elé írtam egy minitörténetet, ezekben nagyon sokszor saját gyerekkori emléket említek. Klasszikus példám a Rántott hús című dal: gyerekkoromban sokszor arra keltem, hogy anyukám klopfolja a húst. Úgy voltam vele: mit kell csinálni a munkánál? Hát munkadalt írni! Kicsit etnikus hangszerekkel megoldott lakossági techno lett, de nagy kedvenc a felnőttek körében is.

Hozzászólások

hozzászólás