Plüssállatok és zenélő vackok – valóban ettől lesz boldogabb egy gyerek?

Igen kemény kritikával illeti egy, a The New Yorkerben megjelent cikk azokat a szülőket, akiknek elsőszámú problémája az, hogy miért olyan elkényeztetettek a gyerekek? Íme néhány ok és magyarázat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. július 26. Gyarmati Orsolya

Igen kemény kritikával illeti egy, a The New Yorkerben megjelent cikk azokat a szülőket, akiknek elsőszámú problémája az, hogy miért olyan elkényeztetettek a gyerekek? Íme néhány ok és magyarázat.


Dínócsirke

A gyerekek több tárggyal vannak körülvéve, mint bármikor az emberiség történelmében. Játékok, kütyük, ruhák, elektronikus berendezések, gyerekeknek szánt ételek (lásd dínó alakú csirkefalatok – micsoda képzavar!), és még sorolhatnánk. A szakemberek szerint a szülők ezeknek a dolgoknak a megvásárlásával azt remélik, hogy a gyerekük boldogabb lesz, ők pedig “mindent megadtak nekik”, amit csak kívánhat. Tudjuk azonban, hogy a játékok mennyisége, minősége és ára köszönőviszonyban sincs a gyerekek boldogságfokával, hiszen sokkal többet ér egy elismerő szó, egy símogatás, vagy a közösen eltöltött idő. Persze ehhez a jelenséghez az is hozzájárul, hogy maguk a szülők is el vannak árasztva telefonokkal, laptopokkal, és egy csomó olyan haszontalan tárggyal, amik nélkül évezredekig remekül elboldogultak az emberek.

Kicsim, én vagyok a legjobb barátod!

Sok anyuka és apuka a gyerekük barátja akar lenni, nem pedig a szülője. Sok gyereknevelési irányzat azt sugallja a szülőknek, hogy a tiltás negatív, sőt, gonosz dolog, márpedig melyik szülő akarna gonosz lenni? A “nem” szó sokak fejében a szűklátkörűséget, sőt, öreges, begyöpösödött hozzáállást jelez, míg az “igen” a fiatalos, válallkozókedvű személyiséget. És itt a “fiatalos” szó azoknak a szülőknek szól, akik mindenáron fiatalok akarnak maradni…Ha pedig egy gyereknek nem tiltanak semmit, a szülei örökre ifjúk akarnak maradni és a szülői szerep helyett barátkozni próbálnak saját csemetéjükkel, az eredmény nem sok jóval kecsegtet…

Ti mind egyéniségek vagytok!

Az amerikai szülők azt hangsúlyozzák, hogy a gyerekük “különleges”, és megszállottak azzal kapcsolatban, hogy mindenáron “egyéniségeket” neveljenek: gyermeik legfárasztóbb megmozdulásait is agyondícsérik, abban reménykedve, hogy az értékelő szavak előhozzák belőlük a hőn áhított egyéniségeket. A szakemberek azt javasolják, hogy ha egy szülő valóban növelni akarja a gyerek önértékelését, dícsérje meg azért, mert elmosogat, vagy kiviszi a szemetet, de ne vigye túlzásba az ömlengést.

Mit kezdjek veled?

A nők és a férfiak nagyon sokáig várnak a gyerekvállalással. Egyre jobban kitolódik az az életkor, amikor a nők első gyermeküknek adnak életet. Mire megszületik a baba, az anyák és apák valóban felnőttek már, és érettebbek, mint ha huszonévesen váltak volna szülőkké, ugyanakkor szülők és gyerekek között hatalmas lett a korkülönbség, a szülők pedig sokszor úgy elfelejtették már saját gyerekkorukat, hogy nehezen tudnak mit kezdeni csemetéikkel. “Játszani akarsz velem? Öööö, mit szólnál inkább ehhez a beszélő mackóhoz?” – mondják zavartan.