Térj vissza, szerelem!

„Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” – így ér véget sok mese a szegénylegény és a királylány vagy a szegény lány és a királyfi házasságkötése után. Pont ott, ahol kezdene részleteiben is érdekelni minket a történet: boldogan – de hogyan?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. november 07. Paulik András

„Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” – így ér véget sok mese a szegénylegény és a királylány vagy a szegény lány és a királyfi házasságkötése után. Pont ott, ahol kezdene részleteiben is érdekelni minket a történet: boldogan – de hogyan? Mi az a mesébe illő titok, amivel a házasság él és növekszik, fejlődik az idővel, az életkorunk előrehaladtával? Hogyan nem emésztik fel a kapcsolatot a gyerekek érdekében hozott áldozatok, erőfeszítések?


In medias res: rögtön a dolgok közepébe vágunk. Nem elemezzük most a jegyesség és a házasság első idejét, „csak” az újszülött érkezése utáni pár évet. Ekkor alakulnak ki ugyanis azok a szokások, szabályok, rutinok, amelyeknek a hátterét és az alapjait fontos tudatosan tisztáznunk. Ebben a kezdeti időszakban több fontos feladat adódik, amelyeknek révén egymással (és őszinte esetben önmagunkkal) küzdelmeket folytatunk.

Harctereink

A megszülető kicsi élet szuszog, sírdogál vagy üvölt. Enni kér. A női mell feszül, már az újszülött hangjára-illatára is tejet bocsát ki. Szinte megkönnyebbülés a szoptatás, vagy éppen kín, ha nem boldogulunk vele.

A hormonok, a fizikai és a lelki tényezők összjátékának eredményeként az anyamelle és a baba táplálása jelenti a világ közepét az egész család számára. Hiszen ennek útján lesz csend és béke, lassan kialakuló időbeosztás az újrarendeződő családban. Ebben az időben az anya és a baba között tovább fejlődik az úgynevezett duálunió, a kettős egység, amely a méhen belüli élettel kezdődött. De fejlődik-e eközben a triálunió is Isten, a házastársunk és miközöttünk, amelynek a kezdete a szövetségkötésünk volt? Mert a „családi ágy” másik oldalán is él és vár egy ember, aki szintén úgy gondolhatja: az ő kielégültségének, boldogságának, kiegyensúlyozottságának fontos központja az a bizonyos két ugrándozó „ikergidácska”, hogy rögtön az Énekek énekét idézzük. És ezzel meg is érkeztünk a konfliktus kellős közepébe.

Hogyan tudom anyaként teljesíteni azt a vágyamat, hogy a gyermekünket tápláljam, hogyan tudom az ő szükségleteit kielégíteni úgy, hogy közben megőrizzem a férjem iránti vágyamat is? Mikor őrködöm végre olyan gonddal a házasságunk gyarapodása felett, mint a baba súlygyarapodása felett?

Kötelességgé vált a szeretkezés? A férjem egy elem lett az elintézendők listáján? Mit tehetek azért, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt képes legyek befogadni a tőle érkező vágyat és örömet? Olyan lelkiismeretesen iszom a tejképző teát… De hogyan küzdjek meg a kialvatlansággal és a fizikai kimerültséggel úgy, hogy a férjem iránt is nyitottá váljak?

Ugye nem várja a kedves Olvasó, hogy kész válaszokat adjak? Csak engedje meg, hogy ezek a kérdések fölvetődjenek. Kedves férjek! Tilos az újságot a párjuk orra alá tartva számon kérni, hogy tessék, a pszichológus megírta… Inkább azon gondolkodjanak, hogyan lehetnek bátorító társak a test, a lélek és a családi szerepek egyensúlyáért vívott napi küzdelemben.

Előfordulhat, hogy az intimitással kapcsolatos problémák, akadályok mélyebb gyökerűek: már a gyermek születése vagy a házasságkötés előtti időkre nyúlnak vissza. Ilyenkor fontos, hogy a házaspár merjen külső segítséget kérni, mert a megoldás nem csak az ő személyes hozzáállásukon múlik.

Ha apró lépésenként előre tudunk haladni a gyakorlati válaszokban, akkor ennek a próbatételnek az eredményeként gazdagodhat az önismeretünk és a kapcsolatunk. Ellenkező esetben veszteségként könyvelhetünk el:

·        Egy férjet– aki akár még mellettünk is marad, nem válik el, de férfiként háttérbe húzódik. Céljait „második gyerekként” éri el, aki addig nyafog és ácsingózik, míg meg nem kapja, amire vágyik. Lealacsonyító, nem? A nőnek meg fárasztó.

            Úgy is elveszíthetjük a férjet mint társat, hogy ő is beáll szárazdajkának, egyfajta második anya lesz a családban. Az elfogadó, jól felkészült, segítőkész férfiak ellen szólok itt? Nem. Le a kalappal házias férjek előtt! De húzzunk határt a házias és a háziasított között! Lehet, hogy a tisztelet jeléül imént levett kalap inkább az ő fejükre illene? Mert pár év múltán könnyen találhatjuk magunkat nőként olyan helyzetben, hogy a mellkérdés kapcsán magunknál tartott kontroll – azazhogy mi dönthessünk a saját belátásunk és fontossági sorrendünk szerint – más területeken is a kezünkben marad, és nekünk kell stratégiai döntéseket hoznunk a családunk érdekében. A férjünk, bár „mindenben mellettünk” van, már nem akar vagy sose tanult meg a család vezetőjeként felelősséget vállalni.

·        Egy életszerepet, méghozzá feleség mivoltunkat. Már csak papa és mama vagyunk egymásnak, és szülői kötelességteljesítők mellett háztartási dolgozók. Elkopik a kincsem, drágám, szerelmem megszólítás és megközelítés. Mintha nem is velünk történt volna a szerelem…

·        Egy jól nevelhető gyereket, aki így háromévesen is ott, akkor és azt eszik-iszik-pakol-beszél, amit akar, mert a vágykielégülés késleltetése csak a papára vonatkozott, a babára nem. Korántsem az igény szerinti szoptatás/táplálás ellen szólok. Azt vetem fel, hogy ez csupán az egyik prioritás a családi rendszeren belül, és nem tehetjük meg, hogy a házasság fejlődését áldozzuk be érte. Nem rejtőzhetünk a csecsemő mint valami paraván mögé, hogy elrejtsük például a testi változásaink miatt megfogyatkozó önbecsülésünket, aggodalmainkat. Az első, amit tehetünk, hogy előbújunk, és párbeszédet kezdünk a vágyainkról, szükségleteinkről, kétségeinkről és félelmeinkről a „kinek-mi-jár-itt” vita helyett.

Játszótereink

Ha a kezdeti időszak eddigiekben részletezett kérdéseit nem söpörjük a szőnyeg alá, akkor érzékenyebben ismerjük fel és gazdagabb személyes-kapcsolati készségekkel oldjuk meg a később keletkező konfliktusokat.

A kisgyermekes korszak másik központi témája a popsi: egészséges-e a bőre és a működése? Megfelelő állagban és rendszerességgel bocsát-e ki terméket? Ezt milyen eszközökkel tisztítsuk le és fogjuk fel? A pelenkatémánál csak a pelenkáról való leszoktatás témaköre gazdagabb. Könyvtárnyi irodalmat olvasunk papíron és a neten, konzultálunk szakértőkkel és anyatársakkal, harcolunk elavult nézetekkel, mint egy vérbeli civil érdekvédő.

Sok éve hallottam egy szociológust a társadalmi átalakulásokról beszélni. „A jól működő társadalom gyermekpopsi-központú” – mondta. És valóban. Ha körültekintünk, a fogyasztási nyomás egyik jól bevált célpontja a gyermekünk, akinek inkább megveszünk dolgokat, mint saját magunknak. A piac ezért állítja őt a középpontba. Ugyanakkor erősen kérdéses, hogy ettől jól működik-e a társadalom… A keresztény logika más sorrendet állít: a házasság élvez elsőbbséget, ez fogadja be Isten teremtő erejét, szeretetét, és adja tovább a családnak mint társadalmi alapegységnek.

Ezek az összefüggések azonban rejtve maradnak a napi rutinteendők „kupacai” alatt. Hiszen járunk játszótérre, babaúszásra vagy énekórára, játszóházba, baba-mama körbe, ahol fontos és időszerű ismeretekre – és ami szintén lényeges: információkra – tehetünk szert, például a leárazások, jó óvoda, fejlesztés, orvos terén… Ráadásul a társas támogatás, amelyet nőként ezekben a körökben egymásnak nyújthatunk, mással valóban nem helyettesíthető. Ugyanakkor: néha érdemes feltenni a kérdést, hogy mindez mennyiben gazdagítja a házasságunkat? Mert lehet, hogy a szemünk fénye szépen cseperedik, mégis, az őrá fordított pénz és idő egy részéből talán fejleszthetnénk a párkapcsolatunkat is. Például elmehetnénk néha szépülni, tornázni (mert saját hátsó fertályunk is érdemelhet némi figyelmet…), vehetnénk egy érdekes könyvet, amelyről azután vitatkozhatunk.

Hogy kivel is? Igen, a férjünkkel, aki lelkiismeretesen elolvassa ugyan az általunk ajánlott honlapokat, ám közben lehet, hogy érdekli még az aktuálpolitika vagy a sport, a kertészkedés, a tudomány is… Miért ne szegődhetnénk mellé egyszer-egyszer társnak szellemi kalandozásaiban? Lehet, hogy a mi férjünk is vágyik egy ápolt és tájékozott hitvesre? Egy barátra, akivel a saját „játszótereit” kalandozhatja be? Vagy ilyen úgyis csak a mesékben van?

Heti egy este

A sok lebegtetett kérdés mellé mégis hadd tegyek egy javaslatot: a heti egy este gyakorlatát. Ez egyrészt visszajelzi, hogy valóban szentelünk-e minőségi időt és figyelmet a kapcsolatunk fejlődésének, másrészt élményeket ad, teret biztosít ad a beszélgetésekhez és tartalmat a közösen töltött szótlan időkre. Ahhoz, hogy nyugodtan lehessünk kettesben, a gyermekeknek személyes figyelemre, keretekre és szabályokra van szükségük, amelyekből apránként megtanulják például az alkalmazkodást, a mások szempontjainak figyelembe vételét és azt, hogy az élő házasság milyen nagy érték.

A keretek és szabályok folyamatosan alkalmazkodnak növekvő számú/korú gyermekekhez. Ezért friss ötletekre van szükségünk. A szeretethimnuszba azt is belefoglalhatjuk: a szeretet találékony – persze a megoldásokra és nem a kifogásokra nézve…

Hosszú távon a heti egy esték tükrözik, hogy anyaként mennyire irányítanak minket az ösztöneink, mennyire befolyásolnak bennünket a félelmeink, vagy hogy miként hatnak ránk a másokkal való összehasonlítgatások. A férjünk vágyai lassan újra polgárjogot nyerhetnek, értékes energiákat adva a házasság növekedéséhez. Valljuk be, hogy olykor kettős mércével mérünk: az anyai ösztön érvényességét elismerjük, a szexuális ösztönt azonban megtűrt koldusnak vagy bujkáló partizánnak tartjuk, amely csak elviszi az energiáinkat. Pedig Isten tervei szerint éppen hogy hozza. Hozhatja. Nekünk is.

Kozek Lilla

pszichológus


Megjelent a Family magazin születésnapi különszámában. Ha szívesen elolvasná ingyenes ízelítőnket, kattintson ide.