Tisztelni kell a csicsikát

Van olyan gyerek, aki “csicsikának”, más “takinak” nevezi azt a kis plédet, amely nélkül nem lehet ágyba bújni, nem lehet orvoshoz menni, nem lehet útnak indulni, és egyáltalán, a legjobb, ha mindig kéznél van, mert a biztonság és a nyugalom egyik legfontosabb kifejezője.

A gyermekpszichológia átmeneti tárgynak nevezi azokat a plédeket, lepedődarabokat, finom, puha játékállatokat, semmivel nem helyettesíthető egyéb tárgyakat, amelyek egy gyerek számára első életéveiben az anya utáni egyik legfőbb stresszcsökkentőt jelentik. A szülők hosszan tudnak mesélni arról, hogy a világ dől össze, ha egy ilyen szeretett tárgy eltűnik, elvész, otthon felejtődik. De ha egy felnőttet kérdeznek gyerekkora szeretett tárgyáról, jellemzően ő is csillogó szemekkel idézi fel a szakadt, nyúzott kék mackót.

Anyapótlék

Az átmeneti tárgyak jelenségét 1953-ban Donald Woods Winnicott brit gyermekorvos és pszichoanalitikus írta le a The International Journal of Psychoanalysis című szaklapban. “A szülőknek tisztában kell lenniük ezeknek a tárgyaknak a jelentőségével, és kell, hogy utazáskor is mindig kéznél legyenek” – írta Winnicott. “Ne törődjünk vele, ha piszkos, büdös, ugyanis a mosás és száradás időtartama, valamint az új illatok megtörik a gyermek folyamatos élményét.”