Mérgező tízórai?

Ha nem megfelelő hőmérsékleten tároljuk a gyermekünk számára csomagolt tízórait, akár meg is mérgezhetjük csemeténket – derül ki egy nemrég publikált felmérésből. A kutatók szerint az ételmérgezésért felelős baktériumok már 4,5 fok feletti tárolás esetén elszaporodhatnak az élelmiszerekben.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. szeptember 06. czefernek.lena

Ha nem megfelelő hőmérsékleten tároljuk a gyermekünk számára csomagolt tízórait, akár meg is mérgezhetjük csemeténket – derül ki egy nemrég publikált felmérésből. A kutatók szerint az ételmérgezésért felelős baktériumok már 4,5 fok feletti tárolás esetén elszaporodhatnak az élelmiszerekben.


Amerikai kutatók elsőként vizsgálták, mennyire biztonságos a kisiskoláknak csomagot élelmiszer. A Timesban közölt felmérés során azt állapították meg, hogy a legtöbb, kisgyerek számára csomagolt uzsonnás zacskó melegágy azoknak a baktériumoknak, amelyek az ételmérgezésekért tehetőek felelőssé.

Az ebédre csomagolt élelmiszereknek csupán 45 százalékát helyezték el a szülők olyan tasakban, amely tartalmaz hűtőtáskát is, pedig a legtöbb csomag olyan könnyen romló hozzávalókat is tartalmazott, mint például felvágott, joghurt vagy zöldségek. Ezeket az élelmiszereket ugyanis a cikk szerzői szerint illene 4,5 fokos hőmérséklet alatt tartani, hogy megelőzzük az ételmérgezésért felelős baktériumok elszaporodását.

A kutatók a betegségek megelőzése érdekében összeállítottak egy szülők számára készült útmutatót, amely szerintük garantálja csemetéink egészségét – már ami a romlott tízóraik okozta veszélyt illeti. Azt javasolják többek között, hogy ellenőrizzük, az iskolabüfében hűtve tárolják-e az élelmiszereket és ne hőszigetelő tasakban fagyasszuk le az ebédet. Tartózkodni kell például a gyorsan romló majonéz használatától és érdemes az üdítőket jó alaposan lehűtve becsomagolni, mert az egy darabig segít hidegen tartani az élelmiszert.