28 éve tartó szerelem: Détár Enikő és Rékasi még ma is boldogok!

A színész házaspár - ahogy ők mondják - szabad együttlétben él két gyermekükkel, a 23 éves Eszterrel (Gigi) és a 10 éves Zsigmonddal (Zsebi). Úgy, hogy nem lógnak folyton egymás nyakán: engedik egymást elvonulni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. január 29. bencze.aron

A színész házaspár – ahogy ők mondják – szabad együttlétben él két gyermekükkel, a 23 éves Eszterrel (Gigi) és a 10 éves Zsigmonddal (Zsebi). Úgy, hogy nem lógnak folyton egymás nyakán: engedik egymást elvonulni.


Hogyan lehet a házasságban megőrizni a szerelmet?

Détár Enikő: A szerelemhez kell az a bizonyos, megmagyarázhatatlan vonzódás a másik iránt, ami azonban egy idő után eltűnik, ha nem törődünk vele. Megszerezni egy férfit vagy egy nőt egy napra, pár hétre nem nagy ügy, megtartani már nagyobb feladat. Mi soha nem engedtük el egymás kezét, mindig egymás mellett álltunk.

Rékasi Ká­roly: Álságos lenne azt mondanom, hogy remek tipp, ha két ember igyekszik a maga számára elkülöníteni mindig néhány napot, amikor csakis egymással foglalkoznak. De jelét kell hogy tudjuk adni, hogy a másik ember mennyire fontos számunkra.

Ki, milyen élményeket, emlékeket hozott a szülői házból?

D. E.: Számomra a gyerekkorban nagyon fontos volt, hogy össze lehetett bújni a szüleinkkel, becsusszanni reggelente a takarójuk alá. Nem voltunk gazdagok, és sok küzdelem is volt az életünkben, de nálunk az volt a törekvés, hogy mindig új és újabb élményeket kapjunk aputól és anyutól. Sokat utaztunk, volt egy öreg Moszkvicsunk, és jártuk az országot, sátoroztunk, kempingeztünk.

R. K.:  Nagyon szegények voltunk, de akkor, a szüleim csodálatos módszereinek és odafigyelésének köszönhetően, soha nem éreztem ezt. Megtanultam tőlük, hogy ha keserű az élet, vagy gondok vannak, soha nem szabad másoktól várni a segítséget, a megoldást magadnak kell megtalálnod.

Vannak-e olyan hibák, amelyek elkövetése lehetetlenné tenné a közös életet? Amik megbocsáthatatlanok?

D. E.: Nyilván vannak ilyenek, de mindent nem szeretnék elárulni.

R. K.: Nem tudom, hogy mi lehet ilyen hiba, csak azt, hogy eddig nem történt meg velünk.

Ha nézeteltérés van köztetek, annak mi az oka?

D. E.: Mi is általában apróságokon kapunk össze. Az biztos, hogy ilyenkor a felszín alatt a vitáknak más oka van.

R. K.: Régen biztos voltam abban, hogy egyedül én tudom a tutit. Ma már tudom, hogy ez nem így van. Ennek a tudásnak a birtokában nagyon sok vitának elejét lehetett venni. A bocsánatkérés is nagyon fontos. Nehezen tanultam meg, de képes vagyok a gyerekeimtől is elnézést kérni, ha én láttam rosszul valamit.

Milyen elvek szerint nevelitek a gyerekeket?

D. E.: Több szempontból nem vagyok klasszikus értelemben jó anyuka. Például képtelen voltam órákon át a játszótéren ülni a homokozó szélén, vagy legózni. Nehéz eldönteni, mikor mivel teszel jót a gyereknek. De szívesen olvastam mesét, vagy boldogan főzök nekik. Egyébként nem vagyok szigorú, egyenrangú félnek tekintem a gyerekeinket.

R. K.: Vuk egyszer azt kérdezte Karaktól: Mondd, buta vagyok én? Karak azt válaszolta, nem vagy buta, csak keveset tudsz. Így voltam ezzel én is: a lányunknál, még tapasztalatlan apukaként, a legjobb szándékkal, de sok hibát követtem el. Ilyen volt például a túlzott fegyelmezés. A fiunknál már elég felkészült vagyok, és igyekszem kevesebb hibát elkövetni.