A TV2 műsorvezetője a gyerekek egyik legfantasztikusabb tulajdonságáról

A gyerekeim öröme olyan sikerélményt adott, hogy megszállottan kezdtem el gyűjteni a recepteket, jártam a piacokat, fedeztem fel újabb és újabb gyerekeknek való ízeket, alapanyagokat és formákat - írja Demcsák Zsuzsa a Konyha, tündérek című könyvének előszavában.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 03. bencze.aron

A gyerekeim öröme olyan sikerélményt adott, hogy megszállottan kezdtem el gyűjteni a recepteket, jártam a piacokat, fedeztem fel újabb és újabb gyerekeknek való ízeket, alapanyagokat és formákat – írja Demcsák Zsuzsa a Konyha, tündérek című könyvének előszavában.


A TV2 műsorvezetője ekkor jött rá, hogy mennyire nincs olyan szakácskönyv, ami igazán a gyerekeknek és az ő szüleiknek írtak. Így született a Konyha, tündérek című könyv. Ebből fogunk kisorsolni egyet péntek este azok között, akik eljönnek a Curia étterembe, ahol fellép a Borra-való és négy pincészet mutatja be a borait. A könyv mellé a Bodri Pincészet felajánlott egy Bodri Rozi rozét is a szerencsésnek.

De térjünk vissza egy kicsit a könyvhöz.

– Közel hét évvel ezelőtt hihetetlen nagyot fordult az életem – meséli Zsuzsa. – Megszületett a kisfiam, Benedek, alig egy évvel később pedig a kislányom Tamara. Azon kívül, hogy lépésről-lépésre anyává váltam és a világon ők ketten lettek számomra a legfontosabb emberek, történt még egy fontos változás. Mindaz a sok jó, amit a családomtól, az édesanyámtól és a nagymamáimtól kaptam az életben, felvillanó képek formájában elkezdett beszivárogni a mindennapjaimba. Mindig is imádtam a konyhában sürgölődni, bár ezt inkább lábatlankodásnak nevezném, főleg, ha visszagondolok, mennyire türelmetlenül vártam, hogy a piskóta kisüljön és a levágott, kidobásra ítélt szélét én kaphassam meg. Addig, amíg a gyerekeim meg nem születtek nem főztem, hiszen el voltam kényeztetve ennyi fantasztikus nő között.

Aztán anya lett és néha beletört a bicskája még egy főzelékbe is.

– Szegények, soha nem felejtik el, hányszor hívtam fel őket kétségbeesetten, karomban egy gyerekkel, egy másik síróval pedig a háttérben, hogy „éhesek, én pedig elrontottam a főzeléket, mit csináljak?”. Ők pedig mindannyiszor türelmesen megnyugtattak, elmagyarázták és soha nem mosolyogtak meg emiatt. Nekem pedig a főzés és a gyerekeim öröme olyan sikerélményt adott, hogy megszállottan kezdtem el gyűjteni a recepteket, jártam a piacokat, fedeztem fel újabb és újabb gyerekeknek való ízeket, alapanyagokat és formákat. És ekkor jöttem rá, hogy mennyire nincs olyan szakácskönyv, ami igazán nekik és az ő szüleiknek íródna. A babakor után egyszerűen a gyerekekkel nem foglalkoznak szakácskönyvek, mintha mindenből ugyanannyit és ugyanolyat kéne már adni a gyerekeknek, mint a felnőtteknek. Pedig nem. És nem szabad elsietni sem az ízek és fűszerek, pláne a különféle húsok bevezetését, hiszen egy életre megutáltathatjuk velük. Én magam is innen-onnan szedegettem össze a recepteket, kérdezgettem anyukákat, faggattam barátnőket és tanultam meg szépen-lassan a gyerekek ízlésvilágát.

Zsuzsa szerint a gyerekeknek az egyik legfantasztikusabb tulajdonsága, hogy azonnal és minden udvariaskodás nélkül küldik a visszajelzést, ezért a salátafőzeléket az első próbálkozás után rögvest törölte is az étrendjükből, viszont a sütőtökpürét minden formában, később édességekben is imádták, sőt követelték. Az ő őszinteségük Zsuzsának is megtanította, hogy az ételekről is – mint annyi minden másról – csak őszintén szabad beszélni.