Átvilágítottuk Hófehérkét

Retro játékok sorozatunkban felidéztük régi nagy kedvencünket, a búgócsigát. Ideje, hogy elfeledett játékdobozunk mélyére nézzünk és elővegyük belőle azt a csodamasinát, amely megelevenítette előttünk Jancsit és Juliskát, elővarázsolta Hófehérkét és a hét törpét és életre keltette Hamupipőkét. Nem kell segítségül hívni a jó tündért, ahhoz, hogy kitaláljuk ez a mágikus szerkezet a diavetítő.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy diafilm vetítő gép. Nem csillogott, nem durrogott, nem adott ki zajokat, nem járt hozzá se szemüveg, sem szagosított papír, de a vele átélt élmények, olyan emlékeket hagytak ránk, amelyek ma is elkísérnek.

Azok, akik használták, vagy azok, akiknek ezen keresztül elevenedtek meg a mesék, megannyi történetet tudnának mesélni, már a filmnézés előzményeiről is. Szükség volt egy helyre, ahová lehetett vetíteni, figyelni kellett, hogy ne fordítva fűzzük be a filmet, vigyázva szabadott csak állítgatni a vetítő lábait, mert a gép hamar átforrósodott és nagyon megsütötte az ember kezét.
De ha már minden készen állt, akkor kellett legalább egy szülő, aki felolvasta nekünk a kivetített képek alatti  szöveget. És ebben rejlett a varázslat. A gép itt még összehozta az embereket, nem pedig szétválasztotta. Itt a kép és a szöveg csak úgy kelt életre, ha anya vagy apa elmesélte. Mi csak akkor láttuk rendesen a helyszűke miatt kicsit eltorzult képkockákat, ha összekucorodtunk. Ilyenkor együtt volt a család.  A filmek néha kicsit egyszerű szövegezésűek voltak, a képek butácskák, de a szülők olyan furfangosan tudták váltogatni a hanglyukat, hogy minden szereplő megelevenedett és mi benne éltünk a mesében. Amikor pedig vége lett, együtt kellett levenni a vászonként használt lepedőt, közösen kellett feltekergetni a filmeket, majd visszatologatni a székeket a helyére. De nem bántuk, mert együtt töltöttük az időt…

Tavaly, egy nyári táborban kipróbáltam a diafilmvetítést. Egy estére terveztem a programot, de olyan élményként élték meg a gyerekek, hogy részévé vált az esti pihenésnek. Válogattuk a megannyi régi-régi mesét, a fény felé tartottuk a szalagokat, hogy belekukkantsunk, milyen történeteket rejtenek azok a pici hengerek. És ami egy estének indult, az kitartott a tábor végégi és azt hiszem, idén sem hagyhatom otthon a régi masinát.

Ma a gépeket hibáztatják, hogy szétválasztják az embereket egymástól. De ez a csodaszerkezet talán újra felélesztheti a közösen eltöltött idő értékét, az együtt megélt élmények örömét. Ne habozzunk! Érdeklődjünk a barátoknál, szomszédoknál, akad-e még a régi játékos dobozban egy ilyen szerkezet. Ha nincs, akkor sem kell elkeseredni, ma már új külsővel, de lehet ismét kapni, akárcsak a hozzátartozó filmeket.

Amikor pedig minden együtt van, akkor már csak le kell oltani a villanyokat, és már utazhatunk is a varázsszőnyegen.

Itt a vége, fuss el véle.