Babafotók: elsőszülöttek előnyben

A családi fotóalbumok főszereplői a legtöbb esetben az elsőszülöttek: a lelkes újdonsült anyukák szinte minden pillanatukat igyekeznek megörökíteni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
1-3 év
2013. szeptember 25. Gyarmati Orsolya

A családi fotóalbumok főszereplői a legtöbb esetben az elsőszülöttek: a lelkes újdonsült anyukák szinte minden pillanatukat igyekeznek megörökíteni. Ez a tevékenység azonban nem olyan intenzív a második gyerkőc megszületése után.


Noha a Venture Photography által végzett felmérésben megkérdezett anyák 91 százaléka mondta, hogy minden fontosat lefényképeztek első gyerekük esetében, ez az arány a másodiknál már csak 87 százalék volt.

Hogy mi ennek az oka? Az anyukák vagy túl fáradtak, vagy túl elfoglaltak ahhoz, hogy a második gyerek szülése után is ugyanannyit kattogtassák a fényképezőgépeket. És persze aztán mindannyian sajnálják is, hogy olyan sok szép és kedves pillanatot nem örökítettek meg.

A megkérdezett 2000 anyuka válaszaiból az is kiderül, hogy a második gyerekről készült fotók közül közel nem nyomtatnak ki annyit, mint az első gyerek esetében. Richard Mayfield, a Venture Photograpy munkatársa szerint nagyon sokszor csak akkor döbbennek rá az anyák, mennyi mindent elmulasztottak lefotózni, amikor az első gyerek óvodás lesz, és ők ketten maradnak a másodikkal.

“Olyan gyorsan elszalad egy kisbaba életében az első pár hónap, s a kicsik ilyenkor napról napra változnak! Érdemes tehát venni a fáradtságot, akármilyen zsúfoltak és kaotikusak két kicsi gyerekkel a mindennapok!”, mondta Mayfield a Daily Mailnek.