Becsületkassza Budapesten – van remény?

Bevallom, mikor első alkalommal olvastam a hírt, szkeptikus voltam. És cinikus is egyben. Majd pont a magyar fog pénzt dobálni egy automatába, ha közben ott van egy gomb is, amin az szerepel: „nem fizetek érte”. És láss csodát…

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 31. bencze.aron

Bevallom, mikor első alkalommal olvastam a hírt, szkeptikus voltam. És cinikus is egyben. Majd pont a magyar fog pénzt dobálni egy automatába, ha közben ott van egy gomb is, amin az szerepel: „nem fizetek érte”. És láss csodát…


Néhány napja meglepő levél landolt a postaládámban. A tárgya: becsületkasszák a fővárosban. Nyugati országokban évtizedek óta ezen elv alapján veszik el a járókelők az utcán kihelyezett ládikából az újságot. Londonban pedig sok boltban már nem is alkalmaznak eladókat, a vásárlók szépen odamennek egy géphez, és egyenként lehúzzák a vonalkódot. Hazánk eddig nem kifejezetten domborított az ilyen jellegű kezdeményezésekben, így kíváncsian vártam a fejleményeket.

Az ötlet rendkívül egyszerű: hideg ásványvizet kínáló italautomatákat helyeztek el Budapest két pontján, ahonnan egy hónapon keresztül a palackozott vizet meg lehet venni, ugyanakkor, ha valaki úgy érzi, neki ez jár, akkor akár ingyen el is viheti. Azt, hogy valaki pénzt ad-e a termékért, vagy szimplán zsebre vágja, már a járókelők becsületére bízzák. És hogy igazán nemes legyen a gondolat: az akcióból befolyt pénz dupláját a Csodalámpa Alapítványnak utalják át, akik bizonyos kívánságok teljesítésével egy-egy életét fenyegető betegségben szenvedő kisgyerek számára kívánnak maradandó élményt adni.

A sajtóközlemény szerint az eredmény egyfajta képet adhat majd arról, hogy mennyire fontos számunkra a becsület. Ezúttal sikerült bizonyítanunk! Az Index stábja elbújva a nézőközönség elől valamivel több mint egy órán át azt strigulázta, miképp reagál az átlag magyar az ”ingyen ebédre”. Remekül! Jó érzés leírni, de a többség úgy érezte: fizetnie kell a szolgáltatásért. Volt olyan fiatal is, aki másfél literes ásványvízzel a kezében dobott be egy ötvenest egy újabb kis palackért. „Tetszik ez az egész, miért ne támogassam?” – évelt. Egy másik vásárló hölgy pedig arra emlékeztetett: ’56-ban volt egy láda, ahol az emberek pénzt gyűjtöttek, mégsem vett el belőle senki! Hetven perc alatt 14 palack víz talált gazdára. Tizenegyen fizettek érte, azaz az emberek 79 százaléka felnőtt a feladathoz! Vajon gondolta volna ezt bárki is előtte?