Csak szerepjáték az ovis szerelem?

Gyakori történet: az óvodás kislány vagy kisfiú azzal megy haza, hogy „én szerelmes vagyok!” A szülő pedig vérmérséklete szerint reagál, ki így, ki úgy - szörnyülködéssel, kifaggatással, kézlegyintéssel. De leginkább nevetéssel, mert egy kisgyereknél a szerelem nem tűnik reális érzésnek, csak egy tévéműsorban hallott szöveg szajkózásának.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 16. czefernek.lena

Gyakori történet: az óvodás kislány vagy kisfiú azzal megy haza, hogy „én szerelmes vagyok!” A szülő pedig vérmérséklete szerint reagál, ki így, ki úgy – szörnyülködéssel, kifaggatással, kézlegyintéssel. De leginkább nevetéssel, mert egy kisgyereknél a szerelem nem tűnik reális érzésnek, csak egy tévéműsorban hallott szöveg szajkózásának. Különösen, hogy a gyerek a következő héten esetleg már valaki másba szerelmes – vagy éppen mindkettőbe egyszerre…


Pedig az az igazság, hogy szerelem óvodáskorban is van. Sokan még felnőttkorukban is emlékeznek rá, milyen nagy érzéseket tudtak átélni akkoriban. Nagy írók, költők visszaemlékezéseiben is előfordul, hogy megírják: szerelmesek voltak valamelyik társukba – vagy éppen az óvónénibe, mert ez se ritka. Akkor is létezett tehát ez a jelenség, amikor tévéről még szó se volt.

4-5 éves kortól a gyerekek már mélyen át tudják élni, hogy valakihez szorosabb kapcsolat fűzi őket, mint másokhoz, és ez az érzés más, mint egy baráti kapcsolat. Abban tévednek a felnőttek, hogy ugyanazt a szerelmet feltételezik az óvodás gyerek kijelentésében, mint amit késő kamaszkortól élhetünk át, s amiben a jövő tervezése éppúgy benne van, mint a testiség. Természetesen ebben az értelemben nem szerelmes egy óvodás gyerek, de a saját szintjén, ahol éppen tart a személyiségfejlődésben, nagyon is lehet szerelmes.