Hogyan bénázzuk el az életünket?

Nincs annál keservesebb, mint ha valaki utólag bánja az egész életét. Nagy célokat tűzünk ki magunk elé: művelt ember, mérnök, apa, anya, szeretnék lenni, s utána ezek megvalósításának élünk. Hogy ronthatjuk el mégis párkapcsolatunkat, szerelmünket, hitünket? Mivel az életet visszafelé értjük meg, de odafelé kell létezni, fontos, hogy tudjunk előre gondolkodni! Dr. Papp Miklós előadása.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. szeptember 29. czefernek.lena

Nincs annál keservesebb, mint ha valaki utólag bánja az egész életét. Nagy célokat tűzünk ki magunk elé: művelt ember, mérnök, apa, anya, szeretnék lenni, s utána ezek megvalósításának élünk. Hogy ronthatjuk el mégis párkapcsolatunkat, szerelmünket, hitünket? Mivel az életet visszafelé értjük meg, de odafelé kell létezni, fontos, hogy tudjunk előre gondolkodni! Dr. Papp Miklós előadása.


Az életünk normális esetben halad a célja felé, de olykor lecsúszunk a lejtőn és elcsúszunk a kitűzött céljainktól. Sajnos ekkor már csak a látványos hanyatlást vesszük észre, egy alkoholizmus vagy válás viszont már a lejtő vége. Pedig az oda vezető folyamatot látva a baj megelőzhető. Csakhogy észnél kell lenni, mert maga a folyamat, amelyben elcsúszunk a céljainktól alig észrevehető. Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, teológus-tanár a Szilfa utcai szabadegyetemen tartott előadásában beszélt arról, mit kell észrevenni ahhoz, hogy ne utólag legyünk okosak a magunk és szeretteink életében felmerülő problémák kapcsán.

A kegyelmet nem lehet könnyen elveszíteni, éppen ezért a lecsúszás első tünete az, hogy huzamosabb ideig nincs kedvünk imádkozni, misére menni, áldozni – véli Papp Miklós, aki szerint ez magával hozza a tényt, hogy elszakadok azoktól az emberektől is, akik a jó felé noszogatnak, s olyanokkal barátkozom, akik nem helytelenítik a bűnt (például a megcsalást).

A következő jel, amiből tudhatom, hogy jó irányba megyek-e, az időbeosztásom. Ha állandóan rohanok, idegeskedem és nem tudok megfelelő mennyiségű, minőségi időt szentelni azokra a dolgokra, emberekre, akik, amik fontosak számomra, az már a lejtő eleje. Intő jel, ha sok területen nem érem magam utol, kapkodok, felületesen tudok csak részt venni a dolgokban. Látni kell, hogy nem az a jó, ha mindenre sort kerítek, sokkal fontosabb, hogy néha tudjunk lemondani, lazítani, elcsendesedni és a fontos dolgokra odafigyelni. Minőségi időt szánni például a házastársamra. Noha ez még csak a lejtő eleje, azért kell észnél lenni, mert ez olyan, mint ha egy lejtőn gurulni kezd a trabant: az elején még azt hisszük, hogy meg tudjuk állítani, de aztán a becsapódás előtt már annyira gyors, hogy csak kisebb-nagyobb sérülésekkel tudunk kiugrani belőle.  

A következő állomás során az ember lelkiismeretében elkezd tompulni, megzavarodik az értékítélete. Míg korábban kristálytisztán látta az értékeket, hirtelen elkezd tanakodni, hogy a jó nem is olyan jó vagy éppenhogy a rossz nem is annyira fekete. Ez azért veszélyes, mert nem igaz a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. A bűn már előtte eldől, ha belül már nem tartom feltétlenül rossznak. Ez a babánhéj a lejtőn – mondja Papp Miklós hozzátéve hogy ha fejben elkezdjük mondogatni hogy nem is olyan jó dolog a hűség vagy a házassági eskü, fel is adjuk fejben, s utána könnyebben lépünk a rossz útra.

Ezt követi egy váltási kényszer, amikor már sokminden kezd összeomlani: elszakadunk a közösségünktől, kapkodunk, szaladunk, belül kezdünk összeomlani, érezzük hogy ebből már elég. Néha csendes elmélkedés, néha egy nagy jel, például egy baleset során érezzük, hogy nem jó irányba tartunk. Az a szerencsés, ha csak majdnem történtek bajok, és észbe kapunk. Ha valaki körülöttünk váltani akar, azt nagyon kell tisztelni, és segíteni kell. Félre kell tenni saját sérelmeinket és menteni a menthetőt.  Azonban nagyon nehéz váltani, mert ekkor már a lejtőn lefelé száguldunk. Még semmi bajunk, és bár tudjuk, hogy mi lesz a vége, de ha kiugrunk, megsérülhetünk. De a sebeket fel kell vállalni, mert minél később váltunk, annál nagyobb árat kell fizetni. Papp Miklós szerint ilyenkor fontos feltenni a kérdést: ha így folytatom, akkor mi lesz a párkapcsolatomból, a közösségemből, a hitemből? Ha az a válasz, hogy el fog hagyni a szerelmem, tönkremegy az egészségem, stb, akkor váltani kell.  

Téves szemlélet, hogy mindent ki kell próbálni és akkor majd kiderül, hogy hova vezet, hiszen próbáljunk csak meg belenyúlni a konnektorba! Sokkal jobb, ha a megelőzést választjuk, ha előre gondolkodunk!

A következő fázisban, mikor már eltávolodtam a céljaimtól, a fontos dolgoktól, keresek valami pótlékot. Ez szinte bármi lehet, tanulás, sport, munkamánia, még egy látszólag ártalmatlan hobbi is, ami általában nem vesz el sok időt, de örömet ad, játékos, vidám, kicsit kiszakít a praktikus életből, összehoz másokkal. Pótlékként viszont a fontos dolgok helyébe lép, és túl sok örömet várok tőle, sok pénzt és időt teszek bele, elvisz a fő céljaitól. Ráadásul agyunk hátsó szegletében tudjuk hogy ez hazugság, ami egy idő múlva kidurran, mint a lufi. Ezért ha érzem, ez nem ez az én utam, hagyjam.

Az újabb állomás már az önsajnálat ideje. Elúsztak a célok, kidurrant a pótlék és marad a nagy semmi. Ez egy kényes állapot, amelyben jellemző az önsajnálat, de innen is lehet még váltani, csak nem könnyű. Érdekes pszichés váltás történik: míg a lejtő elején azzal áltatjuk magunkat, hogy kézben tudjuk tartani a dolgokat, addig most áldozatnak tekintjük magunkat, aki nem tehet semmiről, így aztán a kialakult helyzeten sem tud változtatni. Papp Miklós szerint az első lépés a gyónás lehet ilyenkor, hiszen ha bevallom hogy én tehetek róla, azáltal kimondom azt is hogy kijöhetek a bajból, van hatalmam felette. Éppen ezért óvatosan sajnálgassuk egymást, inkább azt nézzük, mit tehetünk a másikért, ha bajban van.

Amikor elkezd melletted valaki csúszkálni a lejtőn, nem szabad hagyni, mert nem ez az igazi szeretet – véli Papp Miklós, emlékeztetve rá, hogy Krisztus lenyúlt értünk egészen a pokolig, s csupán a liberalizmus tanítja azt, hogy a másik életébe ne szóljunk bele. Arra viszont vigyázzunk, hogy sose adjunk bűnre tanácsot! Ha olyan szorult a helyzet, inkább ne mondjunk semmit – óv az etikatanár.

A becsapódás, a tragédia előtt van egy utolsó csönd, például a nagy válások előtt.  Ez ahhoz hasonlatos, mint amikor a ház alapját kimosta a víz. Egy darabig még ott áll, de amikor jön egy fuvallat, elviszi. Innen kirántani valakit a legnehezebb, ezért fontos a megelőzés, ezért nem szabad idáig eljutni. Sajnos a tragédia bekövetkezése után, ahogy mondani szokták, a baj nem jár egyedül. Ha tönkremegy a házasságom, előfordulhat, hogy épp akkor kirúgnak, megrendül az egészségem, elvesztem a barátaimat is. Ezek annyira összefüggnek, hogy egyik rántja magával a másikat. Nincs olyan, hogy „csak a házasságom ment tönkre”, nem lehet áltatni magamat, hogy ez nincs hatással a munkámra.

A teológus végül arra figyelmeztet, hogy ebből is látszik, a fő bűn a hanyag életvezetés. Nem mindig az a súlyos bűn, amit annak gondolunk, éppen ezért azt kell látni, hogy mi visz el a fő céljainktól. Jellemző, hogy a szerelmemmel való veszekedést meggyónjuk, de az odáig vezető folyamatot nem. Pedig a prevenció a fontos. Előre kell okosnak lenni, mert minden egyes fázisból van visszaút. Ezekről Papp Miklós következő előadásában hallhatunk.