Ismét a gyerekeké a Hajógyári-sziget

Halász Judit, Gryllus Vilmos és az Apacuka Együttes is fellép június második hétvégéjén a Hajógyári-sziget nagyrétjén, a Gyerekszigeten.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. június 08. bencze.aron

Halász Judit, Gryllus Vilmos és az Apacuka Együttes is fellép június második hétvégéjén a Hajógyári-sziget nagyrétjén, a Gyerekszigeten.


Szombaton a szombathelyi Mesebolt Bábszínház A vitéz szabólegény történetét eleveníti fel, majd a Kisötlet Gyerekszínpad Bűntény az erdőben című előadása és Halász Judit Apa, figyelj rám! című műsora várja a közönséget. Vasárnap Gryllus Vilmos gyerekműsora, a Majorka Színház A kékfestőinas című előadása és az Apacuka Zenekar koncertje várja az érdeklődőket. A gyerekek mindkét nap alkothatnak és kézműveskedhetnek: a Kézműves Palota berkein belül agyagozhatnak, a zöldségszoborműhelyben répából, uborkából, burgonyából készíthetnek kis állatokat, mézeskalácsot díszíthetnek, a népi alkotótáborban A szívből lett táltos paripa és a Jankó és az elátkozott királykisasszony című mesék szereplőit készíthetik el. A Szürke Falka Egyesület a kelta hagyományokat mutatja be az érdeklődőnek, akik kipróbálhatják a pénzverés és ruhafestés művészetét is.

A Poronty Cirkuszban a Rippel Fivérek mozgásakadémiája, a Labirintus házában logikai és ügyességi feladatok várják a vállalkozó kedvűeket, akik a tudományos játszótéren sok más mellett gondolkodtató játékprogrammal is játszhatnak. A Láthatatlan kiállításon bekötött szemmel, fehérbot segítségével próbálhatnak meg kitalálni egy útvesztőből, kitapintani egyes tárgyakat és illatokat felismerni.

A sportprogramokat gumiasztalon ugrálás, mászófal, asztalitenisz, csocsó, foci, tollaslabda és frizbizés színesíti. A helyszínen valamennyi sportághoz ingyenes sportszerkölcsönző működik.

Részletes információkat a sportprogramokról a www.sziget.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.