Családháló

Kezdőoldal Háttér Kiállítás a cselekvő emberekről

Kiállítás a cselekvő emberekről

A Jószolgálat-díj 2018/19-es évadának első vidéki állomására érkezett a díjazottakat bemutató vándor-kiállítás, mely a hivatásos-és önkéntes segítők, szervezetek tevékenységeit mutatja be. A fotótárlat a veszprémi Óváros téren ingyenesen megtekinthető november 30-ig. A megnyitón Kisné Lovasi Mária életműdíjas is beszédet mondott.

Közlemény,

A veszprémi Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót Tóth Simon Ferenc, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagja nyitotta meg. Hangsúlyozta: az a tény, hogy a Jószolgálat-díj 2016-os alapításakor támasztott elképzeléseket már a második évben visszaigazolták a jelölések számai és a különböző kommunikációs csatornák, jól mutatja, hogy társadalmunk fogékony a jótékony cselekedetek iránt, és a mai világban még inkább fontos az, hogy a rászorulókon segítő emberekre, valamint szervezetekre minél nagyobb hangsúlyt fektessünk, megbecsültségüket növelni tudjuk hiánypótló tevékenységeik elismeréseként.

A 2018/19-es évadban eddig közel 300 jelölés érkezett a bejelentés óta, 2018. november 30-ig még lehet jelölni a három fő kategóriában (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) a díj honlapján keresztül. A díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival fejenként 500.000 forintos elismerés jár. Továbbá a Jószolgálat-díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során támogató partnereink az Index.hu, Mediaworks Hungary Zrt., Képmás magazin és Családháló.hu oldalain kerülnek bemutatásra.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere gratulációját fejezte ki Kisné Lovasi Mária részére, aki 2018-ban elnyerte a Jószolgálat-díj életműdíját. Elmondta, hogy a város vezetése mindig is fontosnak tartotta a rászorulók segítését, támogatását, hiszen nagyon sok olyan ember él szűkebb-tágabb környezetünkben, aki súlyos egészségügyi vagy anyagi problémákkal küzdenek, és egyedül, segítség nélkül még nehezebb lenne az életük. A polgármester kiemelte azokat a városban folyó tevékenységeket, amelyek nélkülözhetetlenek, mint a családsegítés, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, az idősek nappali ellátása, az idősek otthonának működtetése, valamint a hajléktalanok ellátásának biztosítása.

Kisné Lovasi Mária, a 2017/18-as évad életműdíjasa beszédében hangsúlyozta, hogy sosem az motiválta, hogy példaképpé váljon, hanem az, hogy hasznossá tegye magát, és segítsen azokon, akiknek szüksége van rá. Mindenkinek emberi küldetése az, hogy észrevegye, ha valaki bajban van, és segítsen.

Kisné Lovasi Mária a semmiből teremtette meg Veszprém város szociális ellátását és négy évtizeden át működtette, irányította azt. Sokáig dolgozott a veszprémi Egyesített Szociális Intézmény vezetőjeként, ami 950 időskorú ember gondozásáról, ellátásáról gondoskodik tizenegy településen. Alapított két idősek otthonát, és tíz éven át foglalkozott hajléktalanokkal és felnőtt fogyatékkal élőkkel. Nyugdíjasként alapította meg a Kislődi Karitász csoportot, amellyel rászoruló családokat támogatnak. Tanára volt a Veszprémi Hittudományi Főiskola szociális munkás szakának is.

A Jószolgálat-díj díjazottjait bemutató szabadtéri kiállítás november 30-ig ingyenesen megtekinthető az Óváros tér Városháza előtti területén.

A díjjal kapcsolatos további részletek a hivatalos weboldalon, vagy a Jószolgálat-díj Facebook-oldalán olvashatóak.

A 2017/2018-as évad díjazottjai:

Életműdíj:

Kisné Lovasi Mária

Hivatásszerűen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Németh Márta

Biró Dániel

Molnár-Gál Béla

Hivatásszerűen végzett szociális munka – szervezeti kategória:

Nem Adom Fel Alapítvány

Oltalom Karitatív Egyesület

  1. kerületi Fejlesztő Gondozó Központ (FENO)

Önkéntesen végzett szociális munka – egyéni kategória:

Nádudvari Péter

Önkéntesen végzett szociális munka – közösségi kategória:

Budapest Bike Maffia

Szakmai zsűri különdíja:

Fábián Sára

Heti Betevő Egyesület

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Albínó ikrei születtek a fekete házaspárnak

Már két éve, hogy a színes bőrű házaspárnak albínó gyerekei születtek, a család még mindig kapja a gúnyos megjegyzéseket –...

Close