Koppány, a csodagyerek!

Két napot sem adtak az orvosok születésekor Csordás Koppánynak: azt tanácsolták a szülőknek, hagyják ott a kórházban. A kisfiú ma négyéves, és bár nem tudják, mi a baja, de megtanult járni és elkezdett beszélni - olvasható a Borsban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. november 07. bencze.aron

Két napot sem adtak az orvosok születésekor Csordás Koppánynak: azt tanácsolták a szülőknek, hagyják ott a kórházban. A kisfiú ma négyéves, és bár nem tudják, mi a baja, de megtanult járni és elkezdett beszélni – olvasható a Borsban.


Csordás Koppány nem mindennapi kisfiú: hihetetlen erő és akarat lakozik benne. Negyedik éve jár szülei teljes támogatásával egy nehéz, küzdelmes, sokszor könnyekkel és fájdalommal kikövezett úton. Kitartásának és szülei áldozatának köszönhetően úgy tűnik, egyre több esélye van erre.

Szilvia az édesanya a Borsnak elmondta: Koppány nyolcévnyi sikertelen próbálkozás után fogant meg. A terhesség során sok gond volt: magas vérnyomással küzdöttem, őt pedig mindig picinek mérték, de azzal nyugtattak, hogy majd megnő, miután megszületik. 2008. augusztus 20-ra voltam kiírva, és az orvosom csak az ünnepek miatt küldött el hamarabb ultrahangra, ahol kiderült: nincs keringés a köldökzsinórban. Sürgősségi császárt hajtottak végre, és a laikus is láthatta, hogy nem olyan, mint a többi baba.

A cikkből kiderül az is, hogy Koppány édesapját az orvos félrehívta, mondta, hogy nagy a baj, több, az élettel összeegyeztethetetlen kórt diagnosztizáltak. Nekünk azonban meg sem fordult a fejünkben, hogy magára hagyjuk – jegyezte meg az apuka.

Minden módszert kipróbáltak

Laci és Szilvi megpróbálták a lehetetlent: életben tartani és fejleszteni a kisfiukat. A házaspár az egész életét erre tette fel. Laci felszámolta a vállalkozását, időt és pénzt nem sajnálva orvosokat, gyógytornászokat, konduktorokat kerestek, minden módszert kipróbáltak. Kiderült, hogy a kisfiúnak mégiscsak van szeme, amivel kitűnően lát, ráadásul ahogy no, úgy nyílik ki az egyik fülén a hallójárat, így egyre többet hall. 17 hónaposan hatórás, nyílt szívműtéten esett át, s azóta rohamosan fejlődik: megtanult járni, sőt szalad. Tucatnyi szavas szókincsét hallva az orvosok azt mondják: megtanulhat beszélni is.

Szilvi a Borsnak úgy fogalmazott, “lassan, de egyenletesen, kis lépésekben fejlődik. Most épp azért küzdünk, hogy rendesen tudjon enni. Nem sokkal a születése után ugyanis gyomorműtéten esett át, azóta csak szondával tudjuk táplálni: másfél óránként kap inni, három óránként enni”.

Koppányról a család blogján olvashat bővebben.