„Minden 4. nő átélt vetélést. Én is egy vagyok közülük” – Egy rendhagyó fotózás története

„Elvesztettem a kisbabámat. Én vagyok az a negyedik - írja zavarba ejtő posztjában a fotózás ötletgazdája. - A férjem és én sokat próbálkoztunk, míg megfogant. Amikor végre sikerült, nagyon boldogok voltunk. Azonnal elmondtuk a családjainknak, mert ők is tudták, hogy már nagyon rég próbálkozunk. A régóta várt és imáinkba foglalt kisbaba végre megérkezett a családunkhoz, és alig vártuk, hogy találkozzunk vele. Azután megtörtént. Az egyik reggel heves vérzésre ébredtem..."

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
anyaság
2017. október 04. Boredpanda

„A szívem kalapált. Szóltam a férjemnek, hogy hívjuk az orvost. Rögtön tudtam, mi történt. Tudtam, hogy pecsételő vérzés a terhesség alatt is előfordulhat, de ez nem pecsételő volt.

Úgy éreztem, mintha a szívem kiszakadna a mellkasomból, mikor az orvos megerősítette azt, amiben már szinte biztos voltam. Hogy árulhatott el a testem engem és a babámat ennyire? Hogy lehet, hogy a hely, aminek a baba biztonságáról, táplálásáról és egészségéről kellett volna gondoskodnia, cserben hagyott minket? Finom megfogalmazás, hogy össze voltam törve.

Egy évig nem is tudtam beszélni róla. A férjemet kértem meg, hogy mondja el a családjainknak, mi történt, de nekem NE beszéljen róla. Nem bírtam elviselni. A szívem a baba vagy a terhesség legkisebb említésére is újra összetört. Utáltam az áruló testemet, de ami még rosszabb, hogy a saját fájdalmam rabja lettem. Úgy éreztem, hogy túlreagálom, hogy nem kellene ilyen dühösnek lennem, hiszen a baba csak 9 hetes volt. Annyi ember van, aki ennél nagyobb problémával küzd, biztos nagyon önző vagyok. Vártam, hogy a fájdalom elmúljon, vagy csökkenjen, de nem.

Végül is találkoztam egy másik nővel, aki a 10. héten vetélt el. Beszélt nekem a tapasztalatáról, és el se hittem, hogy mennyire hasonló a kettőnk veszteséghez való viszonyulása. Ez segített abban, hogy felismerjem: nem én vagyok az egyetlen, és az érzéseim teljesen normálisak.”

Aztán, a babájuk elvesztésének második évfordulójához közeledve támadt egy meglepő ötlete…

„Sokat gondolkodtam rajta, hogyan segíthetnék másoknak, ahogy az az asszony is segített rajtam. Így jutott eszembe ez az ötlet: kerestem 11 helybéli nőt, akik szintén átélték a vetélést, de aztán egészséges gyereknek adtak életet. A veszteség utáni sikeres terhességet Szivárvány Babának hívják, mert így tűnik elő a szivárvány is a vihar után. Lefényképeztem őket, amint szivárványt formáznak – ezzel ünnepeljük a pusztulás nyomán megszülető szépséget. Mindegyikük megtapasztalta a termékenységért folytatott küzdelmet, a veszteséget, a fájdalmat, de aztán sikerült újra teherbe esniük, és nemsokára találkoznak a szivárvány gyerekeikkel.

Az a célom, hogy felhívjam rá a figyelmet, hogy a vetélés sokkal gyakoribb , mint gondolnánk, és reményt adjak azoknak, akik épp a terhességért küzdenek vagy veszteséget élnek meg. Minden negyedik nő elvetél. Ez nagyon nagy szám, mégsem tudják sokan, hogy a vetélés gyakori eset. Az október tökéletes hónap rá, hogy megosszam a képeimet, és felhívjam a figyelmet erre a fájdalmas problémára. Oly sok nő szenvedi végig egyedül. Befogjunk a szánkat, magunkat vádoljuk, úgy érezzük, a hiba bennünk van. Szeretném, ha mindnyájan tudnátok, hogy nem vagytok egyedül, ez nem a ti hibátok, és nem kell, hogy azt jelentse, hogy már soha nem lehet gyereketek. Ha elkezdünk beszélni róla, és megosztjuk egymással a történetünket, talán segítünk egymásnak a gyógyulásban és a vetélés tabujának legyőzésében. Én is elvesztettem egy gyereket – én vagyok az a negyedik.”

Facebook | beautybyblairboutiquephotography.com | Instagram