Mindhárom gyerek február 12-én született

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. március 24. bencze.aron

Egy napon, ám különböző évben született a Gotyár család három fia – írja cikkében a Blikk.


A bulvárlap kitért arra is: Olivér 2002. február 12-én jött világra, Dominik napra pontosan bátyja után 5 évre érkezett, míg legifjabb testvérük, Alexander idén február 12-én született. Bár olyan magyar esetről, hogy két testvér is egy napon született, már hallottak a szülők, hármas egyezésről még csak külföldi példából tudnak.

– Ha jól emlékszem, Angliában volt egy hasonló eset, ám ott a harmadik baba császárral született, a mi fiaink azonban természetes úton jöttek a világra, bár egyikük sem pontosan. Olivér 7, míg Dominik 4 nappal korábban érkezett, mint ahogy vártuk. Alexander viszont február 8-ra volt kiírva, ráadásul nagyon nagy baba volt, így mindenki azt gondolta, már januárban megérkezik. Ehhez képest ő váratott magára, és bátyjait követve csak 12-én jött a világra – mesélte büszkén Péter (37), aki állítja, nem bújták a naptárat számolgatva, melyik napra is essen a fogantatás, egyszerűen csak a sors akarta így.

A családról készült fotót itt láthatjátok.