Nős ember volt az apám!

Kegyetlen helyzet, amikor kiderül, az egész életünket hazugságra építettük, és abban kell csalódnunk, akiről ezt sosem gondoltuk volna. A felnőttkori trauma feldolgozásában segít pszichológus szakértőnk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. július 09. szabo.daniel

Kegyetlen helyzet, amikor kiderül, az egész életünket hazugságra építettük, és abban kell csalódnunk, akiről ezt sosem gondoltuk volna. A felnőttkori trauma feldolgozásában segít pszichológus szakértőnk.


Egyetlen telefonhívás megváltoztatta Lilla egész addigi életét. Először rossz tréfának vélte az idegen hívását, hosszú percekig tartott, míg eljutott a tudatáig, mit is mondott az az ember a telefonban. Az apja 30 éve halott, nem mondhatott igazat! Még mielőtt ő megszületett volna, meghalt – legalábbis az édesanyja ezt állította. A különös hívás azonban nem hagyta nyugodni Lillát. Vajon honnan tudta az ismeretlen telefonáló, hogy apa nélkül nőtt fel?

Rövid töprengést követően megkérdezte az anyukáját. Ő először tagadni akarta, de aztán könnyek közt beismerte: lehetséges, hogy annak az embernek igaza van. A megdöbbenéstől Lilla szólni sem tudott. Az apja nem halt meg. Nős ember volt, és amikor az anyja teherbe esett vele, azt akarta, vetesse el a babát. Ezért mondta, hogy az a férfi számára halott.