Rék­asi esténként szembenéz magával

Tizenhárom éve játssza a balhés Bartha Zsolt szerepét az egyik legnépszerűbb szappanoperában Rékasi Károly. A Helyi Témának elmesélte: az évek során nemcsak ő, hanem a figura személyisége is változott.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 11. szabo.daniel

Tizenhárom éve játssza a balhés Bartha Zsolt szerepét az egyik legnépszerűbb szappanoperában Rékasi Károly. A Helyi Témának elmesélte: az évek során nemcsak ő, hanem a figura személyisége is változott.


– Noha egy szappanoperáról van szó, ezt a feladatot is úgy kezelem, mint amiről papírt kaptam nyolcvanhatban Szinetár Miklós tanár úrtól a színművészeti főiskolán – nyilatkozta lapunknak Rékasi Károly. – Színész vagyok ebben a helyzetben is, és mint minden más szerep esetében, itt is igyekszem fölidézni egy általam megélt helyzetet, és azt építem be az adott pillanatba. Ez nem könnyű, mert ahhoz, hogy átadd magad egy érzésnek egyik pillanatról a másikra, külön érzékenység szükséges. Úgy tűnik, bennem megvan, és talán ez tesz alkalmassá ezeknek feladatoknak a hiteles elvégzésére.

Tizenhárom éve megy a sorozat, ezalatt bárki személyisége változik, ennek megfelelően a Barátok köztben Bartha személyiségét is igyekszik formálni. – Az évek alatt árnyaltabbá tettem őt. Ez ugyanaz a változás, mint ami bennem is végbement az elmúlt évtized során. Nem ragaszkodom már a régi elveimhez, hogy valaminek vagy feketének, vagy fehérnek kell lennie, hanem megértettem, hogy léteznek átmenetek. Ezektől az átmenetektől leszünk izgalmas emberek. Olyasmi ez, mint a hagyma, amely több rétegből áll össze. Az évek fölöttem sem múltak el nyomtalanul, és ennek a változásnak az egyik motorja Zsebi, a kisfiam. Az ő nevelésé­ben másképp veszek részt, mint Gigiében, hiszen sok év telt el a születésük között.

– Elhelyeztem a lakásunkban egy fotót a kisfiamról, amelyre az otthonunk több pontjáról rálátok. Este, amikor lefekvéshez készülődöm, ránézek erre a képre, és reflexszerűen fölteszem magamnak a kérdést: ma eléggé szerettem őt? Persze ez a kérdés nemcsak ennyit jelent, hanem azt is, hogy vajon megtettem aznap mindent, ami tőlem telt? Figyeltem eléggé az emberekre, akik körülvesznek, elvégeztem a kötelességeimet? Erre a gondolatkörre mindig a kisfiam fotója vezet rá, ami egyfajta tükör a mindennapokhoz. Azzal együtt, hogy tudom, nagyon sokan nem mernek tükörbe nézni, vannak, akiknek egy életen át sem sikerül. Mert valljuk be, önmagunkkal szembenézni az egyik legnehezebb dolog a világon!