Vita a gyermektelenségi adóról

„Diszkrimináció”, „demográfiai tervgazdaság”, „erőszakos beavatkozás a magánéletbe”, „büntető adó”, „rossz tréfa” – ilyen és ezekhez hasonló jelzőkkel kommentálta a német sajtó azt a napokban felmerült ötletet, amely extra adó kivetésével pótolná a csökkenő gyerekszám miatt folyamatosan apadó szociális bevételeket.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. február 21. czefernek.lena

„Diszkrimináció”, „demográfiai tervgazdaság”, „erőszakos beavatkozás a magánéletbe”, „büntető adó”, „rossz tréfa” – ilyen és ezekhez hasonló jelzőkkel kommentálta a német sajtó azt a napokban felmerült ötletet, amely extra adó kivetésével pótolná a csökkenő gyerekszám miatt folyamatosan apadó szociális bevételeket. A napokban ismertetett elképzelés új lendületet adott az igazságos társadalmi tehervállalásról szóló diskurzusnak, amely nekünk, magyaroknak is tanulságos lehet – írja a Kitekintő.


Kevés gyerek, kevés nyugdíj

Nem ez az első és minden bizonnyal nem is az utolsó olyan vita, amelyet a demográfiai válság robbantott ki. A probléma egész Európában, így nálunk is közismert, a sajtó gyakran hangos a csökkenő gyerekvállalási kedvről, a szociális rendszer fenntarthatatlanságáról vagy a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló hírektől. A német társadalmat – lévén az egyik legelöregedettebb – különösen érinti a kérdés.

Ez a megfontolás vezethette a kormányzópárt CDU/CSU fiatal képviselőiből álló csoportját, amikor elnökük, Marco Wanderwitz benyújtotta javaslatát, amelyben azt szorgalmazza, hogy a gyermektelen 25 év felettiek fizetésük kb. egy százalékával járuljanak hozzá a szociális rendszer egyensúlyban tartásához (tekintet nélkül a gyermektelenség okára). Az egy gyermeket nevelő szülőknek fél százalékot kellene adózniuk, két gyermek esetén pedig megszűnne a fizetési kötelezettség. A pénzből egy kvázi-„demográfiai tartalékot” képeznének, és legnagyobb része a társadalombiztosítási alapba folyna. Wanderwitz mindezt az alkotmányban rögzítené, hogy a politikai széljárások ne változtathassák kedvük szerint.

Merkel: kategorikus „nem”

„Úgy gondolom, a gyermeket vállaló és a gyermektelen emberek közötti felosztás nem célravezető” – ezekkel a szavakkal vetette el az ötletet Angela Merkel kancellárasszony, azt azonban elismerte, hogy a cél alapjaiban helyes, csak más megoldási alternatívákat kell találni.

A politikai és közéleti szereplők reakciója változatos, de többségében elutasító. Abban semmi meglepő nincs, hogy a liberális FDP, a zöldek és a szociáldemokrata SPD határozottan támadja, ellenben a katolikus családok szövetsége üdvözli a tervezetet. A kereszténydemokrata CDU/CSU képviselői között már nincs ekkora egyetértés, a bajor szociális miniszter, a kormánytagok, számos parlamenti képviselő, sőt Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo Gazdaságkutató Intézet nagy tekintélyű közgazdásza is kiállt a javaslat mellett, szembemenve Merkel vagy Schröder családügyi miniszter véleményével.

Érvek pro és kontra, avagy meddig terjed a társadalmi igazságosság?

A probléma létét illetően konszenzus uralkodik, sőt azt sem vitatja a többség, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszer nem hatékony, igazságtalan, komplikált és átláthatatlan, vagyis átalakításra szorul. A vita inkább a megoldás mikéntjéről szól.

A javaslat mellett leginkább az az érv hozható fel, miszerint azoknak, akik gyermek(ek)et nevelnek, dupla tehertétellel kell megbirkózniuk: egyrészt fizetnek a nyugdíjkasszába, másrészt (csak) ők nevelik fel azokat a generációkat, amelyek a jelenlegi (gyermektelen) munkavállalókat (is) eltartják a jövőben, utóbbiak ráadásul egyre többen vannak és egyre tovább élnek. Ezenkívül fontos megemlíteni, hogy a gyermektelen vagy kevés gyermeket nevelők jellemzően jobb anyagi helyzetűek. Röviden: a rendszer igazságtalan.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a gyermektelenségi adó lenne az egyetlen megoldás, a többség úgy véli, hogy eredmény inkább ösztönző, semmint büntető jellegű intézkedésekkel lenne elérhető. Sokak által támogatott javaslat a bölcsődék és óvodák ingyenessé tétele és továbbiak építése, gyermekbarát környezet és munkahelyek támogatása, az adópolitika átalakítása, vagy annak a tervnek a megvalósítása, amely a nyugdíjkorhatár és -életkor megállapításánál fokozottan venné figyelembe a nők gyermeknevelésre fordított idejét. Ezek kevésbé hatnának direkt állami beavatkozásnak, valóban elősegíthetnék a gyermekvállalást, és nem büntetnék azokat, akiknek önhibájukon kívül nem lehet gyermeke, viszont bevezetésük komplex és sok időt igénylő folyamat. És muszáj hozzátenni: ha az egyéni belső motiváció nincs meg, akkor mindegy, hogy mit tesz az állam.

Miről is szól tehát a vita?

A szolidaritás, vagyis a javak újraelosztásának mértéke a jóléti társadalomban örök vita tárgya. Elképzelhető, hogy a demográfiai változások ki fognak kényszeríteni egy új társadalmi közmegegyezést, és ilyen szempontból könnyen lehet, hogy Wanderwitz úrnak lesz igaza: „Mi most épp ezt a modellt javasoltuk, hogy újra elindítsuk a vitát. A gyermektelenek megadóztatása helyett követelhettünk volna további juttatásokat is a családoknak. Végeredményben ez ugyanaz a vita, mert azt is ki kellene valakinek fizetnie.