Anyák háza nyílt a Bethesda Gyermekkórházban

November 19-én négy év összehangolt munkája meghozta a gyümölcsét, átadták a Bethesda Anyák Házát. Ennek alkalmából beszédet mondott több fontos együttműködő partner, és a felújított épületbe is betekintést nyerhettünk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
átadás
2015. november 20. Aipmilo

 

November 19-én négy év összehangolt munkája meghozta a gyümölcsét, átadták a Bethesda Anyák Házát. Ennek alkalmából beszédet mondott több fontos együttműködő partner, és a felújított épületbe is betekintést nyerhettünk.


A hangsúly a gyerekeken van

Idén ünnepli a Bethesda Gyermekkórház 150 éves évfordulóját, és most fejeződhetett be a régi Diakonissza Ház felújítására irányuló országos kezdeményezés is. Az Anyák Háza, nem csak a távolabbról érkező itt ápolt gyerekek családjainak jelent könnyebbséget, hanem ezzel a betegek gyógyulását is segítik és gyorsíthatják.

A Bethesda Gyermekkórházban működő Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ ellátja a távoli településekről érkező súlyos égési sérült gyermekeket is. A több hónapos kórházi ápolást igénylő gyógyítás és az azt követő rehabilitáció egyik nehézsége volt a kórházba érkező szülők elszállásolása.  Mostantól a Bethesda Anyák Háza biztos pont a szülők számára, hiszen nem csupán szállást kapnak, illetve lehetőséget a legszükségesebb mindennapi teendők ellátására (mosás, főzés, közösségi tér), hanem lelki támogatást is találnak.

Tíz helységből öt a gyermekeket kísérő szülőknek, öt pedig a kórház ügyeletes orvosai és nővérei számára nyújt majd szálláslehetőséget. A munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, jövő évre tervezik az épület külső felújítását és az energetikai korszerűsítést.

Ilyen lett az Anyák Háza

Igyekeztek belülről minél barátságosabbra kialakítani az épületet. Már a folyosóra vezető ajtón is virágos hátérrel, színes betűkkel van kiírva „Anyák Háza”. Tovább sétálva a folyosón az ablakokban díszeket, a falon pedig egy képet láthatunk. A szobák nem nagyok, de két ágy, éjjeliszekrények és egy ruhásszekrény is helyett kapott bennük. Itt is színes szőnyeggel, piros ágytakaróval, mintás függönnyel és a támogatók plakátjaival dobták fel a helyet. A ház másik oldalán pedig egy kicsi konyha teszi teljessé a házat, ahonnan a bőrkanapékkal és díszpárnákkal dekorált nappaliba lehet jutni.

Akiknek mindezt köszönhetjük

Az ünnepi beszédek sorát dr. Velkey György nyitotta, aki a Bethesda Gyerekkórház főigazgatója, és egyben az esemény házigazdája is volt. Elmondta, hogy gyakran nagyon hirtelen kerülnek életveszélybe a gyerekek, és ezt megélni egy édesanya és a család számára is szörnyű. Bizonytalanok a körülmények, maradandó elváltozások lehetnek és emellé gyakran még az önvád is társul. Ezt a szabadeséshez hasonlította, amit a közreműködők és a megvalósuló projekt alkotta védőháló foghat fel. Elmesélte, hogy az Anyák Házának épületében régen diakonisszák éltek, akiknek a betegek ápolása, őrzése és a védeleme volt a feladatuk. Akkoriban Anyaház volt a hely neve, ami közrejátszott a mostani elnevezés kiválasztásában is. A háló metaforájához visszatérve köszönetet mondott, hogy ilyen biztosak azok a csomók, amik alkotják, így meg tudja gátolni a szabadesést. Beszédéta „Jutalmunk, hogy tehetjük” jelmondattal zárta le.

Utána Dr. Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, KDNP elnöke) vette át a szót. Az ország egyik legnépszerűbb kórházának nevezte a Bethesdát, ami nem csak a 150 éves múltjának köszönhető, hanem az azt különlegessé tevő lelkiségének is. A Bethesda azért is kiemelkedő, mert ez Közép-Európa egyetlen egyházi fenntartású gyermekkórháza. Elmondta, hogy a szülőknek joga van a gyermekeik mellett maradni a kórházi kezelésük alatt, azonban, ha a joguk meg is van, a lehetőségeik gyakran korlátozottak. A Bethesda tudja, hogy a gyógyuláshoz nem elég a szakértelem, hanem, a lélek gyógyításához is hozzá kell járulni. Beteg centrikusak és egyben családbarátok is.

Majd Svédország magyarországi nagykövete, Őexellenciája Niclas Trouvé tartott köszöntőt. Elmondta, hogy egy gyermeknek sose lenne szabad megtapasztalnia, azt a sok szörnyűséget, ami miatt a kórházba kerülnek. Szeretetre, törődésre és kényelemre van szükségük, a család szerepe pedig kiemelten fontos. Megtiszteltetésnek tartja, hogy az úttörő szerepet egy svéd nagyvállalat, az SCA magyar munkatársai vállalták magukra, és reméli, hogy ezzel másokat is inspirálhatnak, hiszen a gyerekek a mi jövőnk.

A sort Dr. Bogárdi Szabó István, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke folytatta, aki a jelenlévőkkel egy saját történetet osztott meg. Kiskorában az iskola udvart felöntötték jéggel, hogy ott jéghokizzanak. Ő elesett, megsérült, és a tanárai nem az orvoshoz, hanem haza vitték őt. Úgy gondolták, hogy akkor neki először az édesanyja jelenlétére volt szüksége. Ezzel egy Isteni titkot értettek meg, hiszen a szentírás sok helyen Isten szeretetét az édesanyákéhoz hasonlítja. Ha lehetne Ő a házat Szülők Házának vagy Szülők Otthonának hívná. Az az élet magától értetődő rendes valósága, amikor a gyermek otthon van a családjával, az a rendkívüli, amikor el kell onnan jönni. „A rendkívüliből úgy lehet a leggyorsabban a rendesbe visszakerülni, ha rendkívüli beengedi a rendest.”

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere úgy gondolja, hogy ha a különböző szervezetek együtt tudnak működni, akkor azzal csodákra lehetnek képesek. „Nincs más, ami jobban gyógyítana, mint a szeretet” – emelte ki beszédében. Fontos, hogyan szólnak az emberekhez, és milyen a környezet, a légkör, ami körül veszi őket. Zugló polgárai magukénak érzik a Bethesdát, az emberek szívesen adományoztak a megújításra, hiszen nem csak fizikailag, hanem lélekben is helyet ad a kerület a kórháznak.

A szót Venter Zoltán, SCA Hygiene Products Kft. ügyvezető igazgatója vette át. Fontos adattal kezdett, miszerint átlagosan naponta egy súlyosan sérült gyerek kezelését kezdik meg a gyermekkórházban. „Az Anyák Háza mérföldkő a családok életében.” A jog mellé lehetőséget is biztosít az együttlétre. Az anyacégük jelmondata: Care of Life (Törődünk az élettel), így nem csoda, hogy azonnal a kezdeményezés mellé állt 140 magyarországi kollégájuk. A mai napon ünnepelték 30 éves magyarországi jelenlétüket. Az, hogy ezt az átadót megélhették, és a részesei lehettek, az a legszebb ajándék, amit kaphattak.

A megszólalók között volt, a ház kialakítását támogató SCA Hygiene Products Kft. ügyvezető igazgatója Venter Zoltán, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója, Dr. Feller Antal és a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Erwin Schmuck is. 

Ezt követően a nagykövet, a főigazgató úr és a miniszterelnök-helyettes ünnepélyes keretek között, a Bethesda Anyák Otthonának épülete előtt átvágta a szalagot, majd a dolgozók kórusának éneke után tekinthette meg a sajtó az épületet.