Bűn a pofon?

Nagy vita a verni vagy nem verni kérdéskör. Mert verés-e, ha elcsattan egy-egy pofon vagy kézre-, netán fenékrecsapás? Tényleg visszafordíthatatlanul megalázod-e a gyereket egyetlen pofonnal, és hol a határ elborult verés és figyelmeztető rácsapás között?

“Soha nem akartam megütni a gyereket. De amikor másfél órája altatom, és kiborulok, mert pontosan azért csinál valamit, mert tudja, hogy idegesít, hogy azért üvölt, hogy felébressze az öccsét, akkor van, hogy elszakad valami. Megpróbálok valamiféle zen-állapotot felvenni, és hagynám elfolyni a dolgot magam mellett, de nem tudom. Felemelem a kezem, és adok neki egy pofont. És még akkor is lelkiismeret-furdalásom van, miközben felemelem, megrázom és üvöltök vele” – írta vallomásában egy kisgyerekes anyuka, a 34 éves O.

Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni?

A legtöbb kismama, akivel beszéltünk, határozottan ütésellenes. Melinda (32) két kicsi gyereket nevel, néha kiborul, de soha nem ütötte még meg egyiket sem. “Tényleg soha?” – kérdezett vissza Enikő (29) meglepetten néz rá, nála az egyszem lánya is gyakran kiveri a biztosítékot. “Soha fel sem merült bennem” – feleli Melinda. Enikőék akkor borultak ki igazán férjével egyetemben, amikor kislányuk kifejezetten a konnektorokkal akart játszani. “Dugdosott beléjük amit csak ért, és tudom, hogy valami pszichés kényszerből arra hajtott, hogy odafigyeljünk rá, de meg kell tanítanom neki, hogy a veszélyes dolgok erre nem megfelelőek. De hogyan? Folyamatosan rá figyelek, mit csinálok rosszul?!” Enikőn látszik, hogy nagyon ki van borulva.

A gyerek természetesen mindig a figyelemre hajt. Ha azt látja, hogy ha ezt csinálja, és arra anyu/apu azonnal ugrik, hát valahányszor ugrasztani szeretné őket, ezt fogja csinálni– jelen esetben a konnektorozást. És nem lehet elítélni a szülőt, aki mindenképpen meg akarja tanítani a kicsinek, hogy a veszélyes dolgokkal nem szabad játszani, de talán máshogyan kellene próbálkozni. Egy három éves gyerekkel még nem lehet úgy elbeszélgetni, hogy annak rögtön eredménye is legyen, meg lehet próbálni viszont téríteni.

“Nálunk ez úgy zajlik, hogy tudom, hogy mi a fixa ideája (mint Enikőéknél a konnektor), és valahányszor látom arra indulni, megpróbálom valahogyan eltéríteni az útból: segíteni hívom, játszani megyek vele, könyvet kerestetek. Ezzel már jellemzően el is érem azt, amit ő el akart pl. a konnektorba nyúlással, megkapja a figyelmet, így a helyettesítőre nincs is szükség” – így Dóra.