E-napló: kétszer ordítunk ugyanazért a kettesért

Tavaly még csak választható volt, idén azonban már a melegen ajánlott kategóriába került az e-napló a gyerekeim iskolájában. Ami azt jelenti, hogy kivételes esetben lehet ugyan kérni, hogy mégis legyen a gyereknek papír tájékoztató füzete, de nagyon nem örülnek neki, egyébként pedig alapból a neten tájékozódjanak a szülők a gyerekük iskolai előmeneteléről.

(A továbbiakban a tízéves nagylányról lesz szó, a hétéves kicsi még nem törődik ilyen elvont dolgokkal, mint iskolai értékelés, kisebb gondja is nagyobb annál.)

Semmi baj ezzel, gondoltam, így mennek a dolgok, előbb-utóbb minden adat digitális lesz, (bár jobban örülnék, ha az iskolát digitalizálnák ilyen tempóban). Az e-naplót legalább nem tudja otthon hagyni, vagy elveszíteni a gyerek, egy gonddal kevesebb.

Nekem meg végül is szülőként mindegy, hogy hol nézem meg, mi újság az iskolában, sőt, nekem is egyszerűbb csak rápillantani a telefonomra, mint rápillantani a telefonomra ÉS fellapozni és aláírni az ellenőrzőt, mint tavaly. Mi tagadás, akkor elvesztettem a fonalat.

Ez alatt a néhány hét alatt azonban kiderültek a dolog hátulütői, amikre én ugyan egyáltalán nem számítottam, az egyik anyuka viszont már az évnyitón megjósolta. Ő volt az egyetlen egyébként, aki az osztályból papírellenőrzőt kért, nem kis csodálkozásomra, ugyanis egyébként elég magabiztosan bánik a technikával.

Nem mind arany, ami digi

Rákérdeztem. Niki nevelési szempontból nem tartotta jó dolognak az e-naplót. Azt mondta, ő azt szeretné, ha a fiai maguk számolnának be a jegyeikről, ha jók, ha rosszak. Ő nem a telefonjától szeretné megtudni, hogy mit sikerült aznap összeszedni az iskolában, és mik a tudnivalók, hanem a gyerekektől: álljanak elé, és mondják el. Ahogy például azt is a gyerek tartsa már észben, és szóljon az anyjának időben, ha ünneplő ruha, vagy süti kell.

Nos, ezzel nehéz lenne vitatkozni. A gyerekem persze elém áll a jegyeivel (eléggé szeretjük egymást, meg bízunk is egymásban, szóval nem igazán lenne miért titkolózni), csakhogy azt vettem észre, hogy megint szinkronhiánnyal küzdünk: teljesen máskor történnek a dolgok szemtől szemben, mint az e-naplóban.

Az első hetekben simán előfordult, hogy kétszer csesztem le egy hármasért, egyszer, amikor ő számolt be róla, és egyszer, amikor megjelent az osztályzat az e-naplóban. Pechjére pont otthon volt. Eltelt egy kis idő, amíg tisztáztuk, hogy ezt a hármast már kiveséztük, sőt, már ki is javította azóta.

Meg olyan is volt, hogy lelkesen gratuláltam neki az igazgatói dicséretéhez, ő meg csak pislogott, hogy mi van, vele ezt még nem is közölték. És az is ronda volt tavaly, amikor én tájékoztattam őt a félévi bizonyítványáról, pedig ő akart engem. Hát, vannak ilyen apró, de annál kellemetlenebb mellékhatások a rendszerben.