ELISMERÉS – családbarát weboldallá választották a családháló.hu-t

Családbarát helyeket díjazott a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom. A kiemelet helyek között megtaláljátok a CSALÁDHÁLÓ.HU oldalt is! A szervezet pénteken Budapesten, sajtótájékoztató keretében adta át az első elismeréseket egyebek mellett kávézóknak, éttermeknek, szállodáknak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családháló.hu
2014. december 13. Paulik András

Családbarát helyeket díjazott a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom. A kiemelet helyek között megtaláljátok a CSALÁDHÁLÓ.HU oldalt is! A szervezet pénteken Budapesten, sajtótájékoztató keretében adta át az első elismeréseket egyebek mellett kávézóknak, éttermeknek, szállodáknak.


A díjjal járó – az intézményekre kiragasztható – matricákat azok a vendéglátó-, illetve szolgáltatóhelyek kaphatják meg, amelyek a kisgyermekes családok számára nyugodt és békés környezet tudnak biztosítani.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom egyik alapítója elmondta, a családbarát helyre a Facebookon lehetett javaslatokat tenni. Közlése szerint harmincnál több ajánlást kaptak szerte az országból, majd ezek közül – személyes tapasztalatokat is figyelembe véve – választották ki a tíz legcsaládbarátabb intézményt.

Az első tíz díjazott az alsópáhoki Kolping Hotel, a budapesti Parajdi sópince, az újbudai Tranzit Kávézó, a szigetmonostori Rosinante Stílusos Vidéki Szálloda és Étterem, a veresegyházi Katlan Tóni Vendéglője, a budapesti WadiRum szépségszalonok, a székesfehérvári Szent Gellért Hotel, a budapesti Porcellino Étterem, a budapesti Briós Kávézó, valamint a Bóbitanet weboldal.

A listát itt láthatjátok!

Újabb családbarát hely matricára érdemes helyekre, szolgáltatásokra a Háromkirályfi, Három Királylány mozgalom weboldalán lehet szavazni.

A mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre. A mozgalmat azért indították, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek; ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a kormányok elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába. Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

A szervezet indította el korábban a Családbarát vállalat díjat is; ezt az elismerést azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, és ezt a szellemiséget beépítik a cég stratégiájába is.

A mozgalomnak sikerült elérnie, hogy 2013-ban az Országgyűlés valamennyi frakciója nevében közös, ötpárti nyilatkozatot adtak ki, amelyben a politikusok vállalták, hogy támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.