A férfi, aki korababáknak varr ruhákat

Hegyi Ferenc közgazdász. Soha életében nem tanult varrni. Ám 2010-ben a felesége meglátott egy hirdetést, amelyet a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) tett közzé abban a reményben, hogy hátha talál olyan embereket az országban, akik tudnak és hajlandóak apró ruhákat varrni a hónapokig inkubátorban fekvő koraszülötteknek. Ferenc felesége elkezdte hát a szabás-varrást, ám, miután megerőltette a kezét, Ferenc vette át tőle a feladatot. Azóta ő a „pasi, aki varr”.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. december 09. Gyarmati Orsolya

Büszkeség, hogy én vagyok az egyetlen pasi itthon, aki a koraszülött babáknak inkubátor pólókat varr. Bár még jobban örülnék, ha ez a kiváltság nem lenne igaz. Ha valaki unatkozik így az őszi-téli sötét és esős estéken, van varrógépe és szeretne segíteni, bátran jelentkezzen a koraszulott.com oldalon, illetve szívesen átküldöm a szabásmintákat is.”- Ezt a pár sort posztolta Ferenc saját FB-oldalára november közepén, hogy ezzel lavinát indítson el, de most kivételesen jó értelemben.

A posztot cikkünk írásának pillanatában 16 ezren lájkolták és majdnem 30 ezren osztották meg. Ferenc álmában sem gondolta volna, hogy posztja ilyen népszerű lesz, s jó érzékkel azonnal ki is használta a lehetőséget, hogy ráirányítsa a figyelmet a KORE kérésére, illetve arra, hogy mennyi mindenre lenne szüksége a korababáknak: takarókra, lepedőkre, előkékre, na, és hát persze pólókra is. Varrni, szabni, horgolni tudó embereket a KORE 9 éve vár, de annyi a kisbaba, hogy még bőven lenne szükség önkéntesekre. A FB-on külön csoport működik, ahol a koraszülöttek ruháit gyűjtik.

Ferenc párszáz ruhácska kiszabásán már túl van, s szabadidejében megállás nélkül válaszol a levelek özönére, biztatva az embereket, hogy ők is gyűjtsenek, adományozzanak, küldjenek alapanyagot, varrjanak, szabjanak, vállaljanak önkéntes munkát, hiszen annyira nagy szükség van rá. Eddig 15 embert ismert, akik Ferencékkel együtt nagyon aktívan közreműködtek a KORE segítésében, most remélhetőleg ez a szám igencsak meg fog nőni.

hats

Természetesen a pici babák rendkívül érzékeny bőre nem érintkezhet bármilyen anyaggal, ennek ellenére a kiselejtezett, jó minőségű pamut pólók is nagyon jó alapanyagnak számítanak, ahogy a régi vászonlepedők is. Az elkészült ruhákat fertőtlenítik, s csak azután adják a kisbabákra.

S hogy miért van minderre szükség? Azért, mert egyszerűen nincs olyan pici ruha a bababoltokban, ami megfelelő méretű lenne a kisbabák számára, akik sokszor alig 21-22 hetesen, pár száz grammal jönnek világra. A szinte tenyérnyi újszülöttek számára a legkisebb babaruhák is óriási nagyok, a játékboltban kapható babaruhák viszont méregdrágák és kevés köztük az olyan, ami ráadható a babácskákra. Néhány éve a SOTE I. is adott közre a KORE-hez hasonló felhívást, ahol pici ruhákat, sapkákat kerestek, illetve még alapanyagot is felkínáltak abban reménykedve, hogy lesznek olyan jószándékú varrni tudó emberek, akik a textilből ruhákat varázsolnak.

Szerencsére nagyon sokan segítenek és szívesen is teszik. Ha olvasóink közül bárki kedvet kap, itt jelentkezhet!