Gondolatok a betegség világnapján

Idestova majdnem negyed évszázada annak, hogy II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. A világnap célját a pápa úgy határozta meg, hogy “Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegnek, illetve segítse elő a szenvedés megértését”.

Ki szeret beteg lenni? Valószínűleg senki. Senki sem szereti a fájdalommal, szenvedéssel, lemondással, sokszor fekvéssel járó állapotot. Senki sem szeret rádöbbenni, hogy az ő szervezete sem tökéletes, és megtámadhatja bármilyen vírus, bacilus vagy ragály. Pedig a betegség az élet része, csak sokszor tabuként kezeljük.

Megélni a fájdalmat

Néhány évvel ezelőtt egy barátnőm megkért, hogy legyek bent a szülőszobában, amikor világra hozza első gyermekét. Nem szerette volna, ha a férje szenvedni látja, engem kért fel segítőnek. Ahogy elindultak a rendszeres fájások, megkérdezte az egyik nővértől, kaphat-e fájdalomcsillapítót. A nővér lebeszélte a gyógyszerről, azt mondta, hosszú ideig tart még a vajúdás, lesznek erősebb fájdalmai is, várjon még. Csendben vajúdott tovább, majd egyszer csak megkérdezte, hogy nekem mikor fájt utoljára bármim. Talán a fejem, pár hete, de vettem be gyógyszert és hamar elmúlt, válaszoltam. Erre azt mondta, hogy pont ez jutott eszébe két fájás között, hogy mennyire eltűnt az életünkből a fájdalom. Ahogy elkezd hasogatni a fejünk, görcsölni a hasunk, szaggatni a derekunk, rögtön fájdalomcsillapítóért nyúlunk. Elnyomjuk, és nem éljük meg a fájdalmat, nem vagyunk kíváncsiak arra, mit akar üzenni a fájdalommal a testünk. Természetesen most nem a tartós betegségben szenvedőkről beszélek, hanem rólunk, egészségesekről, akik kizárjuk a legkisebb fájdalmat is az életükből.

Mire taníthat meg a betegség?

Ha betegek vagyunk, kissé kiközösítettnek érezzük magunkat. Vannak az egészségesek, és vagyunk mi. Az egészségesek élik tovább a mindennapjaikat, de minket a betegség ágyba kényszerít, a gyengeség pihenésre szólít. Ha kicsit jobban megfigyeljük, az átmeneti, ágyhoz kötött betegség segít másképp gondolkodni. Azok a gondolatok és problémák, amelyek a mindennapokban terhelnek bennünket, most egy időre visszaszorulnak. Csend és nyugalom vesz körül bennünket, a család többi tagja munkahelyen, óvodában, iskolában. Mi pedig magunk vagyunk a betegségünkkel és a gondolatainkkal. És bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy pótolhatatlanok vagyunk, valószínűleg a munkahelyi projektjeinket átmenetileg átveszik mások, és számtalan, korábban kiemelt fontosságúnak tűnő tennivaló lényegtelenné válik erre az időre. Ráérünk magunkkal foglalkozni. Lehetőséget kapunk, hogy zavartalanul gondolkodhassuk az életünkről, döntéseinkről, a jövőbeli terveinkről. A betegséget tekinthetjük tehát egy olyan különleges lehetőségnek, amit azért kaptunk, hogy rendbe rakjuk a gondolatainkat. Ez az időszak nem a betegségbe való belesüppedésnek és az önsajnálatnak az ideje, hanem az életigenlésnek.

Adni jó, kapni jó

A betegség felborítja a kialakított napirendünket, és megakadályozza a társadalomban való részvételünket. Ezért esik annyira jól, ha személyesen, telefonon, vagy e-mailben érdeklődnek a hogylétünk felől, ha apró, jobbulást kívánó ajándékokat kapunk. Szerencsés esetben néhány nap után búcsút inthetünk a betegségünknek. De a betegek világnapjának pont az a célja, hogy ne felejtsük el, hogy mások nem ilyen szerencsések, és akár egész életükön át küzdenek egy betegséggel. A Betegek Világnapján az lenne a fő cél, hogy világszerte a lehető legtöbb ember szenteljen figyelmet a betegeknek, és próbálja megérteni a szenvedést a betegség mögött. Nyújtsunk segítő kezet azok felé, akik erre rászorulnak! Sok betegnek a fájdalmas, szenvedéssel teli állapotán az segít, ha érzi a szeretetet és a törődést. A beteg embereknek fontos a külvilág ragaszkodása, és hogy megmutassuk, nem felejtettük el, és visszavárjuk őket az egészséges mindennapokba.