Ima az abortuszklinikán

A hetekben életvédő nők egy társasága arra vállalkozott, hogy egy abortuszklinikán nyilvánosan imádkoznak. Egy nő a váróteremben, akinek a lánya várt abortuszra, amikor meghallotta Herzogék imáját, lehajtotta fejét.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2015. április 22. Paulik András

A hetekben életvédő nők egy társasága arra vállalkozott, hogy egy abortuszklinikán nyilvánosan imádkoznak.


Michele Herzog, aki járda-szónokként is működik Közép-Floridában, a Saynsumthn blognak elmondta: csupán nagypénteki szolgálatot teljesítettek az abortuszpárti Ralph Bundy által működtetett Woman Care abortuszközpont előterében Orlandóban.

Elmondta: rendszeresen imádkoznak az All Women’s abortuszklinika előtt, ám Nagypénteken úgy érzeték, Isten a Woman Care-hez vezeti őket, hogy imádkozzanak a hasonló központok bezáratásáért.

A klinika egy orvosi központ és ima közben mindannyian azt érezték, hogy az ajtónál állva kell folytatniuk az imát. Ahogy az ajtó felé tartottak – mondja el Herzog – egyet értettek abban, hogy be kell menniük az épületbe..

Herzog elmondta, hogy amikor bementek az ajtón, senki nem ült a recepciós pultnál. „Az abortuszközpontok eltávolításáért akartunk imádkozni.” – mondja Herzog.

Egy nő a váróteremben, akinek a lánya várt abortuszra, amikor meghallotta Herzogék imáját, lehajtotta fejét. Herzog elmesélte, hogy ahogy ő tudja a nő és a lánya nem hagyta el a területet.

„Senki nem jött a pulthoz. Meg sem tudták, hogy itt voltunk. Isten távol tartotta őket” – állította Herzog.

„Egyszerűen úgy éreztük, hogy ott kell lennünk” – mondta egy másik életvédő. „Isten valóságosan ott volt velünk végig, amíg bent voltunk.”

A klinika személyzetének egy tagja később kijött, és figyelmeztette Herzogékat, hogy nem lehetnek itt, és hogy hívta a rendőröket. Herzog elmondása szerint elmentek, mielőtt a rendőrök megérkeztek volna – olvasható a lifenews.com-on.

„A lényeg, úgy éreztem, hogy Isten azt akarja, hogy ott imádkozzunk.” – mondta Herzog. „Hogy majd ez a hely is az életé legyen a halál helyett.” – mondta.