Interjú – aki ablakot nyitott képeivel a múltra (+FOTÓK)

A közelmúltban járták be a tévéket és a facebook-oldalakat a szenzációs fotómontázsok, amelyekben egy új fényképbe van beágyazva a régen megörökített látvány egy részlete. Ezen megkapó és meghökkentő alkotások atyjával, Kerényi Zoltánnal beszélgettünk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. december 10. Paulik András

A közelmúltban járták be a tévéket és a facebook-oldalakat a szenzációs fotómontázsok, amelyekben egy új fényképbe van beágyazva a régen megörökített látvány egy részlete. Ezen megkapó és meghökkentő alkotások atyjával, Kerényi Zoltánnal beszélgettünk.


– Hogyan jut egy fiatal építészmérnök eszébe, hogy sok-sok régi fotó helyszínét felkeresse és újra megörökítve a látványt a két képből egy montázst készítsen?

– Egy fiatal építésznek, jó esetben, sokminden eszébe jut. Engem folyamatosan foglalkoztat, hogy a hely összeköti a különböző korok eseményeit. A montázsok gondolata nagyjából 6 éve merült fel bennem, de akkor még nem lehetett ilyen sok, jó minőségű régi képet találni, mint most a Fortepan gyűjteményében.

– Pontosan hogyan készül el egy ilyen kép – melyek a lépések? Mennyi időt, energiát, szervezést igényel? Ez csak hobbi, vagy már több annál?

– Először a régi képnek kell meglennie. Olyat választok, amin látszik valami, ami össze tudja majd kötni a jelennel. Lehet ez egy ház homlokzata, egy szobor, de akár a táj is. Ezután, a régi képet magamnál tartva, felkeresem a helyszínt, és megpróbálom meghatározni a fotós pontos pozícióját. Ez eleinte nehézkesen és csak többé-kevésbé sikerült, de ma már könnyebben megy. Figyelni kell az apró részletekre, egy lépés oldalra és már más a perspektíva, sokszor le kell hajolnom, hogy a horizont jó helyen legyen, sőt van, ahol a földön kellett feküdni, és persze az sem mindegy, hogy milyen látószögű objektívet használok – és nekem ez igazán élvezetes. De az egész megmaradt hobbinak, nem érzek késztetést, hogy minden képről montázst készítsek.

– Eddig hány darab ilyen technikával készült alkotásod van – mennyit tervezel még?

– Jelenleg 169 képből áll a sorozat. Addig csinálom, amíg örömömet lelem benne. Budapesten élek, de ha vidékre készülök, akkor is mindig megnézem, hogy arrafelé van-e valami érdekes régi kép, és ha igen, megpróbálom összerakni. Nem utolsósorban pedig nagyon érdekes helyeket lehet így felfedezni, ahova egyébként talán sose jutottam volna el.

– Mely időszakból származó képeket használsz fel? Csak a Fortepan anyagait használod?

– Gyakorlatilag a huszadik század. 1900-1990. A Fortepan szinte kimeríthetetlen forrás. Talán csak egy kép van, ami nem onnan való.

– Milyen benyomásaid vannak a régmúlt korok fényképein megörökített emberekről? Neked mi “jön át” az akkori hangulatból? Más volt akkor az ember és környezetének viszonya? Könnyedebb? Nehézkesebb?

– Majdnem száz évről van szó, békeidővel és háborús eseményekkel. Előbbiben nyilván több portrét találni. A háborús képeket egyébként szándékosan igyekeztem kerülni, bár ismerek én is hasonló montázs-sorozatokat, amik főleg ezt a témát dolgozzák fel. Nekem inkább az olyan tetszik, amin gyerekek labdáznak és látszik, hogy a mögöttük lévő fa mennyit nőtt.

– Vannak esetleg hasonlóan formabontó terveid a közeljövőre?

Ezt nem lehet tervezni, ihlet kell hozzá. Ezt a montázs-sorozatot is a magam szórakoztatására kezdtem el, aztán úgy alakult, hogy sok embernek megtetszett, kinek-kinek másért és másért. Szeretem meghallgatni, hogy kinek melyik a kedvence és miért.

– Van esetleg érdekes, különleges élményed, eseted, amely az egyik montázsod elkészítéséhez kapcsolódik?

– A Rózsák terén álló fiatalokat ott szólítottam meg a templom mellett, hogy legyenek a modelljeim. Meséltem nekik, hogy milyen lesz a kép, hogy montázst készítek majd belőle, mire mondták, hogy nemrég láttak olyat valahol az interneten. Jót mosolyogtak, mikor elárultam, hogy azok is az enyémek.

Augusztus 20-án a tűzijátékos képhez beengedtek a kordonok mögé, Győrben egy evezősklub területére kéredzkedtem be, hogy a stégről tudjak fotózni lábujjhegyen, a gépet magasan a fejem fölé tartva, mert alacsony volt a vízállás…

A miskolci vásárcsarnok előtt parkoló áruszállító pedig megkérdezte, odébbálljon-e a furgonjával.

De az is nagy élmény volt, hogy Szentendrén a Rab Ráby téren véletlenül és szerencsésen pont ugyanott parkolt egy autó, mint a régi képen.

– Ha nem az interneten, akkor hol láthatják legközelebb képeidet az érdeklődők?

– 2011. december 15. és 2012. március 18. között a Fiktív Pub-ban lesz látható naponta 12-24 óráig egy kisebb válogatás. Egészen más élmény kinagyítva látni a fotókat, érdemes megnézni.

(Ajánljuk figyelmetekbe Kerényi Zoltánnak a http://ablakamultra.hu/ című honlapját!)