Járványos agyhártyagyulladás: az egy év alatti csecsemők a legveszélyeztetettebbek

A járványos agyhártyagyulladás (meningococcus) veszélyeire hívják fel a figyelmet a szakemberek a betegség közelgő, április 24-i világnapja alkalmából.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
csecsemő
2019. április 21. MTI

A témában tartott keddi háttérbeszélgetésen Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, a csecsemők között gyakoribb a betegség, mert az ő immunrendszerük még éretlen. Cáfolta, hogy az anyatejes csecsemők nem kaphatják el a fertőzést.

Epidemiológiai adatok szerint az egy év alatti csecsemők körében fordul elő leggyakrabban a fertőzés, közöttük a gyakoriság 24-szerese az átlagnak.

Póta György kiemelte, a betegség “szinte a semmiből” jelentkezik, gyors lefolyású és akár egy nap alatt halált is okozhat, vagy súlyos maradványtünetekkel gyógyul. Ugyanakkor a baktérium okozta fertőzés nehezen felismerhető, a tünetei – a magas láz, erős fejfájás, hányás – hasonlítanak más, gyakori betegségekhez. A  védekezés jelenlegi legjobb formája a védőoltás – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy folyamatosan találkoznak újabb és újabb meningococcus megbetegedésekkel, tehát a betegség nem tűnt el. A baktérium cseppfertőzéssel, szoros kontaktus útján terjed, például tüsszentés, csókolózás, köhögés, ezért a szakemberek a csecsemők és öt év alatti gyerekek mellett a zárt közösségekben, kollégiumban, nevelőotthonban élő fiatalok oltását is javasolják.

A járványos agyhártyagyulladást okozó baktériumnak 13 típusát különböztetik meg, a legtöbb megbetegedést az A, B, C, Y, W és X változatok okozzák. Magyarországon a megbetegedések többségét a B típus okozza, a legfrissebb hazai adatok (2017-2018) szerint kétszer annyi fertőzésért felelős, mint a második leggyakoribb C típus.     Magyarországon a 2017-2018-as epidemiológiai évben összesen 42 meningococcus okozta agyhártyagyulladást regisztráltak. Hat beteg belehalt a fertőzés szövődményeibe, azaz hétből egy beteg nem élte túl a súlyos fertőzést. A betegek több mint a fele 6 év alatti gyermek volt.

Magyarországon mind az agyhártyagyulladás B és C típusa ellen elérhető védőoltás. Utóbbit két éves kor alatt száz százalékban támogatja az állam. A menningococcus B típusa elleni védőoltás nem támogatott, bruttó fogyasztói ára nagyjából 30 ezer forint.