Jól-lét és életcélok – Pál Feri atya előadása

Akik belső életcélokat tűznek ki jobban vannak, mint akik külsőket fogalmaznak meg: mint az egymillió lájk, a siker, a karcsú alak. Belső cél ha szeretnék egy közösségnek a javára lenni, ha azt akarom, hogy a házastársam boldog legyen mellettem. Vagy ha szeretnék olyan emberré válni, aki képes a haragját kezelni, hogy abból valami építő erő legyen.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. február 18. szabo.daniel

Akik belső életcélokat tűznek ki jobban vannak, mint akik külsőket fogalmaznak meg: mint az egymillió lájk, a siker, a karcsú alak. Belső cél ha szeretnék egy közösségnek a javára lenni, ha azt akarom, hogy a házastársam boldog legyen mellettem. Vagy ha szeretnék olyan emberré válni, aki képes a haragját kezelni, hogy abból valami építő erő legyen.


Itt jön a trükk: a belső életcél nem szabad, hogy énközpontú legyen. Nem azért akarok valamit kezdeni a haragommal, hogy egyre beképzeltebb legyek – ettől nem leszek jobban. Az anyagias életcélok azért nem vezetnek jól-létre, mert olyan a logikájuk, hogy elérésük érdekében az embereket eszköznek kell tekintenem. Ha nagyon nagy profitot akarok, akkor a munkásaimat kizsákmányolom. Vagy ha nagyon sokat akarok birtokolni és a feleségem megkérdezi, hogy „nem vennél most nekem valamit? – Nem!” Tehát az anyagi életcélokkal az a baj, hogy hosszútávon a kapcsolataink rovására mennek. Márpedig a jól-lét a kapcsolataink minőségével van összefüggésben. Pl. a házastársak közötti elégedettség a társ-támogatás minőségében mutatkozik meg, nem az egymásnak ajándékozott krémesek mennyiségében. Hiába veszel a cuncimókusodnak selyempizsamát.

Lehetőségek – korlátok

Ami segít még, ha a célkitűzéseinkben egy nagyon fontos egyensúlyt tiszteletben tartunk: hogy az életünkben mindig vannak lehetőségek és korlátok. Azok tudnak eredményesek lenni akik mindkettőt reálisan látják. Egyszerűen hangzik, mégis, ha mélyebben megértjük, nagy bölcsességet rejt. Fiatalkorban rengeteg lehetőségünk van, nagyszerű, ha valaki látja ezeket. De fontos, hogy felmérjük, melyek elérhetőek, és milyen áron. Korábban már hivatkoztunk a kutatásokra, hogy hiedelem azt hinni, hogy a fiatalok boldogabbak. Amikor idősödünk, a lehetőségeink szűkülnek és nőnek a korlátok. Ennek az elfogadása az időskori jól-lét titka. Attól függően, hogy hány éves vagyok, másfajta dinamikája van az életnek. És, ha ezt nem kínkeservesen élem meg, hogy az élet évről évre valamit megtagad tőlem, akkor a szűkülő lehetőségeim fölértékelődnek.

Ez az időskori megelégedettség másik nagy titka, hogy kevesebb dologra vagyok képes, de azt megtanulom egyre jobban becsülni. Mikor azt mondja egy néni, aki szinte a semmiből él: „az én boldogságom az, hogy lejövök ide a misére”. Egy fiatal ezt úgy hallja, hogy „ó, szegény… letotyorog a misére, ez az ő boldogsága – milyen szomorú. Hát én meg nem is érek rá misére menni”. És ez a hiedelem, hogy csak meg nem öregedjünk, mert az maga a vég. Közben pedig mi a lehetőségek világában, fiatalon, a sokat értékeljük nagyra. Egy idős pedig azt mondja: „Feri atya, addig minden rendben van, amíg templomba tudok menni”. Ennek nem csak sprirituálisan van jelentősége.

Valóság, hiedelem és élettapasztalat

Nagyon sokan összekeverik az életet az élettapasztalataikkkal: a hiedelemvilágukat tartják a valóságnak. Hogy „gyerekkoromban elhanyagoltak, nem bátorítottak eleget, nem vagyok tehetséges”. Ezért kialakult egy hiedelemvilág: nincs segítség, alkalmatlan vagyok rá, stb. Ijesztő, amikor egy 25-30 éves, azt mondja, tudja, milyen az élet, mert azonosítja azt a tapasztalatával. „Ugyan már, mindig az erőszakos győz, nem érdemes becsületesnek lenni.”

A kutatók a következő kérdést tették föl az utcán az arra sétálóknak: „van-e értelme jót tenni? Vissza tudna-e emlékezni arra amikor olyat tett, ami mások jól-létét szolgálta? Mit gondol, ennek lesz-e valami gyümölcse?” Az volt a trükk a kutatásban, hogy néhányan ugyanezeket a kédéseket egy temetkezési vállalat előtt tették föl. Úgy álltak, hogy az arra járónak, ha nem is tudatosan, de a látószögébe kerüljön a cégér, amikor felel. Az lett az eredmény, hogy a temetkezési vállalat előtt válaszolók sokkal nagyobbra értékelték a jótettek jelentőségét, mint azok, akiket csak úgy bármelyik utcasarkon állítottak meg.
 
Ha tehát elég tág perspektívába helyezzük a saját életünket és céljainkat – abból kiemelkedik a lényeges.