Jólét vagy jól-lét? – Pál Feri előadása

Ünnepelni, örülni, ezt megosztani másokkal, megfelelő visszajelzést kapni: ez a megelégedettség. Mennyire vagyunk képesek rejtegetni örömeink forrását? Bizony ezt nehéz lenne kitalálni, és ha nem Feritől hallom a saját fülemmel, el sem hiszem: ennek a tabuját csak a pornográfia tabujához lehetne hasonlítani.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. december 22. Paulik András

Ünnepelni, örülni, ezt megosztani másokkal, megfelelő visszajelzést kapni: ez a megelégedettség. Mennyire vagyunk képesek rejtegetni örömeink forrását? Bizony ezt nehéz lenne kitalálni, és ha nem Feritől hallom a saját fülemmel, el sem hiszem: ennek a tabuját csak a pornográfia tabujához lehetne hasonlítani.


Amint arról kéne beszélgetni, hogy mi történik egy meghitt kapcsolatban, visszafogott, szorongó, szégyenkező a hangnemünk. Nem más a helyzet a halál témával – ahogy  Polz Alleintól tudjuk, míg más halála mindennapos téma, addig a saját halálunk…tabu.

Van egy sajátos világ, amivel árnyékot hozunk a megelégedettségre.

A választásunk, a döntésünk és az elkötelezettségünk.

A választás a jelenben és aktuálisan zajlik, a döntéseink megmutatják, hogy milyen irányba menjünk, de az elkötelezettség! – azt jelenti, hogy MEGYEK a döntésem alapján kijelölt irányba.

Döntöttem a házasfelem mellett, – de az életem nem abba az irányba halad… mert nem köteleződtem el.

Boldogabbá tesz-e a nagy választási szabadság? A válasz: Nem.

Megnehezíti, hogy boldog legyen az ember, mivel a túl sok lehetőség azt az illúziót hordozza, hogy valahol lennie kell egy tökéletesnek. Azzal a gondolattal és a hozzá kapcsolódó érzéssel jár, hogy a jó választás – tökéletes. El tudod képzelni, hogy egy társkapcsolatban 17 év után ez a jelző jut az eszedbe? Vagy talán ez: Gáz, hogy a 3 milliárd 500 millióból kiválasztottam egy tökéletlent!

Ha kevés a választási lehetőség, a következőknek van fokozott esélye: Pozitív meglepetések, állandó jó fordulatok.

A sok választási lehetőséggel növekednek az elvárások. Legfeljebb az teljesül, amit én akartam. De amikor megy ki a szerelem – és ez a pont eljön minden kapcsolatban – azt gondolod: HOVÁ VÁLTOZIK MÁR EZ AZ EMBER?

Egy kutató erre jutott: A kevés lehetőség előnye, hogy kicsik az elvárások.

Előfordul, hogy választok valakit, de mivel tudom, hogy sokféle választási lehetőség volt, 50 évesen rengeteg saját élményem van arról, mi minden nincs meg a társamban. És ekkor az, akivel élek, szembesít azokkal a veszteségekkel, amiről lemondtam.

„Hát ez hogyan mossa a fogát? A Panni még azt is olyan bájosan tudta csinálni és nem sikálva…”

És akkor rajtam van a sokat emlegetett póló, elől rajta a felirat: Brünhilda lefedi a lefednivalómat 90 százalékban. A hátsó felirat: És most elmegyek megkeresni a 10 százalékomat.

Sokat időzhetek a választásaim miatt kimaradó veszteségeimnél. Azok a dolgok, amikről lemondtatok, költségként jelentkeznek. Megvan ez az élmény? „Hát ne haragudj, de ez a paprikás krumpli, amit idetoltál elém vacsorára…” A kitágult választási lehetőség boldogtalanabbá tett minket!

Tehát a címben feltett kérdésre egyfajta válasz lehet, amit egy pszichológus mondott: „Jobban élünk és rosszabbul vagyunk.” A magas elvárás nagy csalódáshoz vezet, ez pedig ahhoz az érzéshez, hogy én rontottam el, én vagyok a felelős.

A pozitív pszichológia 5 tényezőt sorol fel, ami jellemzően segíti a jól-léteteket.

Petersont megkérdezték, miről szól a pozitív pszichológia. Ő ezt felelte: MÁSOKRÓL.

Pozitív érzelmek átélése önátadás révén, elmélyülni elhívatottan egy kapcsolatban, nem az a kérdés, hogy van-e az életnek értelme, hanem az, hogy hol találom meg /Viktor Frankl/, gyümölcsözően élni, megélni, hogy mások gondoskodóan fordulnak hozzánk.

Az aktuális növekedés leghatékonyabb módszere – segíteni valakinek. Ez a jól-létről szól, illetve annak egy magasabb szintjéről.

Gondoskodás pedig például, hogy gondolok valakire, akinek sokat köszönhetek, akinek még ezt nem fejeztem ki. Írok egy levelet és  személyesen átadom neki.

Egy férfi gyermekkorában gyakran hallotta, hogy anyja ezt mondja neki:

„István, látom, duzzogsz. Menj és segíts valakinek.”

Diákok között felmérést készítettek, hogy milyen gyakran segítenek egymásnak. Kiderült, hogy a legnagyobb megelégedettséghez heti ötször kell segíteniük. De az volt a legboldogabb, aki egy napon ötször segített a társának.

Fontos lenne, hogy ne a múlttal meghatározottan, hanem a jövőre irányultan éljünk. Mert a múlt ugyan mindenkit meghatároz, de a jövőre irányultan sokkal nagyobb a szabadságunk! Az emberiség nietschei harmadik aranykorszaka az újjászületett gyermek világa, aminek nagy kérdése, hogy mire lehet itt igent mondani.