Kampányfilmmel hívja fel a figyelmet az OVSZ a véradásra

Te mit adsz karácsonyra? címmel kampányfilmet készített az Országos Vérellátó Szolgálat, hogy az ünnepek előtt felhívja a figyelmet a véradás fontosságára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
véradás
2019. december 19. MTI

Csányi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára kedden a kisfilm bemutatásakor, a budapesti Szent Margit Kórházban kiemelte: a vér és a vérkészítmények nélkülözhetetlenek a nemzeti egészségügyi programban, ezért a véradás pótolhatatlan a gyógyításban.

Az OVSZ-nek nagy szerepe van abban, hogy a szükséges mennyiséget – napi 1600-1800 véradásból származó teljes véregységet – biztosítani tudják – hangsúlyozta.

A helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a véradás szűrővizsgálatot is jelent, tehát a véradóknak nyereségük is származik a nemes cselekedetből.

Nagy Sándor, az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese úgy fogalmazott, hogy az ajándékozás legegyszerűbb módja a véradás: aki vért ad, önmagából ad, és esélyt ad valakinek a gyógyulásra.

Elmondta, hogy a véradók SMS-t kapnak, miután felhasználták a vérét.

Badacsonyi Szabolcs, a Szent Margit Kórház főigazgatója elmondta: a kórházban évente legalább kétszer tartanak véradást, hiszen elengedhetetlen, hogy kellő mennyiségű és minőségű vér álljon rendelkezésre a betegek gyógyításához.

A kórház az egyik legsikeresebb véradó helyszín – tette hozzá, kiemelve a civil szervezetek, a kórházi dolgozók, a helyi lakosság és az önkormányzat szerepvállalását az ügyben.

A kampányfilm az OVSZ közösségi oldalán tekinthető meg.