Legális eutanáziát javasolna egy brit szaklap

A British Medical Journal, az egyik legnívósabb szakmai orvosi folyóirat a legalizált eutanázia mellett tette le a voksát. A lap három cikkében is azt javasolja a brit orvosoknak, hogy semmiképpen ne álljanak az útjába az eutanázia engedélyezésére tett erőfeszítéseknek. Az újság álláspontja szerint az eutanázia olyan kérdés, amelyről a népnek kell döntenie. 

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. június 19. Gyarmati Orsolya

A British Medical Journal, az egyik legnívósabb szakmai orvosi folyóirat a legalizált eutanázia mellett tette le a voksát. A lap három cikkében is azt javasolja a brit orvosoknak, hogy semmiképpen ne álljanak az útjába az eutanázia engedélyezésére tett erőfeszítéseknek. Az újság álláspontja szerint az eutanázia olyan kérdés, amelyről a népnek kell döntenie. 


Az eutanázia legalizálásáért folyó kampány egyik vezéralakja, Tess McPherson, a Churchill Kórház bőrgyógyásza részletesen leírja rákban elhunyt édesanyja halálát. “A törvénynek lehetővé kell tennie a halálosan beteg, de mentálisan ép emberek számára, hogy joguk legyen méltósággal meghalni,” véli McPherson. Dr. Raymond Tallis, a Manchesteri Egyetem geriátriával, vagyis az idős emberek egészségügyi problémáival foglalkozó professzora, valamint az Egészségügyi Dolgozók az Asszisztált Halálért elnöke úgy látja, minden akadályt el kell hárítani az ember méltóságát szem előtt tartó, asszisztált halál legalizálása elől.

Tallis úgy látja, az eutanázia társadalmi kérdés, éppen ezért kellene a – Tallis szerint nagy arányban a méltóságteljes halált pártoló – közvéleményre bízni a döntést. A professzor bizonyos “vallásos intézmények” orvoscsoportjait vádolja azzal, hogy azt a látszatot keltik, mintha minden orvos eutanázia-ellenes lenne, miközben egy felmérés szerint 30-40 százalékuk örömmel venné az asszisztált halál legalizálását.

A jelenlegi szabályozás értelmében akár tizennégy éves börtönbüntetést is kiszabhatnak arra, aki átsegít egy beteget a halálba. “Akik ellenzik az eutanáziát, egyszerűen elsétálnak az elviselhetetlenül szenvedő betegek mellől”, mondta Tallis. “A nemzetközi tapasztalatok szerint az eutanázia legalizálása növeli a páciensek orvosokba vetett bizalmát.”

A British Medical Journal cikkei egy nagyobb kampány részét képezik, amely mögött a Méltóság a Halálban nevű csoport áll. A szervezet az eutanázia témáját egy, a British Medical Association, a brit orvosok érdekképviselete június végén rendezett találkozóján szeretné elővenni, és lobbizni kíván azért, hogy a parlament törölje a büntetőtörvénykönyvből az asszisztált öngyilkosságot, mint bűncselekményt.

Dr. Peter Saunders a Keresztény Orvosok Szövetségeének elnöke szerint az eutanáziát szorgalmazó orvosok csupán egy elenyésző hányadát képezik a brit orvostársadalomnak. “Ezek az orvosok elutasítják a hippokrátészi esküt, a Genovai Egyezményt és a Nemzetközi Orvosi Etikai Kódexet, amelyekben az áll, hogy az orvosok nem ölhetik meg a betegeiket.”


Szeretnénk jelezni, hogy szerkesztőségünk véleménye nem egyezik feltétlenül az orvosi szaklapéval. Mi az élet védelmét és szentségét hangsúlyozzuk, mikor erről a kérdéséről beszélünk! (szerk.)