Mama-baba otthont adtak át Tolcsván

Öt mamát és öt babát fogad be a görögkatolikus egyház fenntartásában lévő, és a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményhez tartozó Szent Tekla anyás csecsemőotthon, amelyet csütörtökön adtak át Tolcsván.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
csecsemőotthon
2019. január 11. MTI

A rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról szólt, hogy még 2010-ben sok szakember  kérte a kormánytól, az egyházaktól, hogy segítsék eddigi munkájukat. Az eltelt évek során ennek eredményeként egyre több rászoruló került ilyen családközeli intézménybe – mondta.

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a társadalom, a családközeli intézmények hatalmas segítséget tudnak adni mamának és babának egyaránt. “Azt valljuk, hogy csak nyugodt, derűs, szeretetteljes légkörben felnövekvő gyermekekből válnak boldog, kiegyensúlyozott, a világra nyitott, érdeklődő, önállóan gondolkodni tudó emberek” – tette hozzá.

Az egyházak ebbe a segítő tevékenységbe a korábbiaknál is jobban bekapcsolódtak, mert a neveléshez nemcsak anyagiak kellenek, nemcsak a megélhetés, a tanítás a szükséges, hanem a lelkek megerősítése, az ápolás, a gondoskodás is – hangoztatta az államtitkár.

Az anyaotthonok legfőbb küldetése egy egyház tanításával összhangban az élet szolgálata, a születendő és megszületett gyermekek  jobb életesélyeinek megteremtése, hogy a  gyermekek ne kerüljenek az ellehetetlenült   életkörülmények miatt nevelőszülőkhöz, vagy utcára – mondta Soltész Miklós.

A kevesebb, mint másfél év alatt elkészült tolcsvai otthon megépítését a kormány 85 millió forinttal támogatta.

Az otthont átadása előtt Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke mondott homéliát, majd megáldotta az épületet, a szobákat.

Fotó: MTI/Vajda János