Pszichológiai biztonság, avagy gyerek finn módra

A Maslow-féle szükséglet piramisról szinte már mindenki hallott és tudja, hogy ennek legfőbb alapja a létfenntartáshoz szükséges alapvető dolgok – élelem, víz, menedék, szex, stb. – utána biztonság és a stabilitás. Mit jelent számunkra a biztonság, zárt ajtókat, vagy olyan közösséget, ahol jól érzem magam? Miért teljesítünk sokkal rosszabbul egy szorongatott helyzetben, mint amikor szabadon, „pszichológiai biztonságban” vagyunk?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.

A Google fejlesztő csapatainál mért kísérlet azt támasztotta alá, hogy toronymagasan azok tudnak a legkreatívabbak és leghatékonyabbak lenni, akik a team munkában jól és pszichológiai biztonságban érzik magukat – hangozott el a minap szervezett Educatio Reloaded finn konferencián, ahol társadalmi és oktatási jó gyakorlatokból is volt bőven.

A finnek kollaboratív (együttműködő) tanulási modelljének zsenialitása abban rejlik, hogy senki nem kötődik a másikhoz, nincs alá-fölérendeltségi viszony, de mindenki mindenben segíthet a másiknak. A sokszínűség előnyeit keresi és a mindenki mindenkitől tanul elvét követi. A finn oktatás lényege az elfogadás.

Vajon hol marad Magyarországon az elfogadás, az odafordulás, a bizalom? Miért évszámokra és képletekre tanítjuk a gyermekeinket, amikből a javarésze jól optimalizált keresés után kb. fél másodperc alatt elérhető az interneten. Az életre nevelés, ami az iskola és a család közös feladata olyan készségek fejlesztését igényli, mint a társas interakció, kooperáció és nem a tanár kérdez a diák válaszol elvét, hanem épp fordítva.

A finn nép 25 éves oktatási reformja vége felé jár, még nem végeztek saját bevallásuk szerint, de szeretném, ha nálunk is csak ennyire fejeződne be a munka. Nemzetközi szinten a második legboldogabb, megelégedettebb nemzet, ahol a diákok csoportban, projekteken dolgoznak, saját időbeosztással és motivációval. Pekka Peura innovatív matek-fizika szakos finn oktatás kutató, startup-okat összefogó „megújító” új tanulási módszertanában a diákoknak nem egyik óráról a másikra adott házi feladatot, hanem 7 hétre. Ez inkább közös, órai munka és házi feladat keveréke volt. Arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek miként tudnak ezzel a nagy anyaggal és határidővel gazdálkodni, és kiderült, hogy sokkal jobban, mint a következő órára muszájból elkészített feladattal. Hiszen – ahogy Ő fogalmazott – a belső motiváció, a tanulás iránti vágy hajtja Őket, ha kellett hagyta, hogy segítsenek egymásnak, tulajdonképpen nem volt megkötés. Mindenki elkészítette a projektet és sokkal őszintébb odafordulással, érdeklődéssel, mint addig bármikor. Ja és nem félnek használni az okostelefonokat, tableteket, edukációs tudásmegosztó felületeket, sőt, közös munkában startup-okat raknak össze már a tinédzser gyerekek is, mert szabadon szárnyalhatnak, álmodhatnak és ez ma már nem az Ő nyelvük lenne az online tér nélkül.

Miért is?

A cikk ITT folytatódik.