Tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segít Lennon kultikussá vált helye

Megnyílt a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
forever
2019. szeptember 16. MTI

Fotó: Pixabay

Először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban: az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpont, közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit.

A területen álló eredeti, gótikus épületet 1878-ban építtette egy hajómágnás, majd 1934-ben az Üdvhadsereg vásárolta meg a wooltoni ingatlant és gyermekotthonná alakította – írja a The Guardian című brit lap online kiadása.

Az akkoriban a nagynénjével, Mimivel és annak férjével, George-dzsal élő fiatal Lennon mindössze pár sarokra lakott az intézménytől, ahová gyakran ellátogatott, hogy fára másszon és bújócskázzon, valamint nagy kedvence volt az árvaházban évente megrendezett nyári kerti mulatság.

Fotó: Pixabay


Évekkel később Lennon ezekből az emlékeiből táplálkozva írta meg az 1960-as évek egyik leghíresebb számát, a Strawberry Fields Forever-t.

Hat évvel az 1967-es sláger megjelenése után az eredeti épületet lebontották és egy kisebb gyermekotthont emeltek a helyén, amely azonban 2005-ben végleg bezárta kapuit. Ez azonban nem tántorította el a Beatles rajongóit attól, hogy ellátogassanak a területre. A liverpooli turisztikai testület szerint tavaly nagyjából 60 ezren keresték fel a “zarándokhelyet”.

Az Üdvhadsereg tulajdonában lévő és általa üzemeltetett új látogatóközpont, kávézó és bolt bevételeiből a szervezet Steps to Work elnevezésű programját támogatják, amely a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok munkába állását segíti.

Fotó: Pixabay

Az Üdvhadsereg történetét is bemutató interaktív kiállításon a látogatók megismerhetik Lennon gyermekkorát és a Strawberry Fields Forever megszületésének körülményeit archív felvételek, valamint Paul McCartneyval, George Martinnal és Lennon fiatalabb féltestvérével, a projekt tiszteletbeli elnökének kinevezett Julia Bairddel készített interjúk révén.

A terület megnyitásával a hajdani gyermekotthon eredeti, piros színű kovácsoltvas kapuja is előkerült a raktárból, ahol azóta őrizték, hogy 2000-ben valaki ellopta, ám amikor rájött, hogy mekkora eszmei értékkel bír a kapu, egy ócskavas-kereskedőnél hagyta, aki visszavitte az intézménybe. A kapu a kert egy csendes zugában kapott helyet, míg replikája a korábbi bejáratnál maradt.