Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány: ahol mind a 8 intelligencia területet párhuzamosan fejlesztik

A közelmúltban ünnepelte 4. születésnapját a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány. Ez alkalomból Potocki Ferencné, Ágival, az Alapítvány kuratóriumának elnökével (aki a Mandiner.család szakértője is) és Nagyné Sinkó Ágnessel, az Alapítvány kommunikációért felelős munkatársával beszélgettünk.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2016. szeptember 25. Csontos Dóra

A közelmúltban ünnepelte 4. születésnapját a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány. Ez alkalomból Potocki Ferencné, Ágival, az Alapítvány kuratóriumának elnökével (aki a Mandiner.család szakértője is) és Nagyné Sinkó Ágnessel, az Alapítvány kommunikációért felelős munkatársával beszélgettünk.


Miért fontos a tehetséggondozás? Van-e rá igény és mik a lehetőségek (az Alapítványnál és azon kívül)?

Egyre több olyan gyermekkel találkozunk, aki 3-4 éves korára már ír, olvas, számol, sőt egy-egy konkrétabb témában komolyan el is mélyül. Ezt a sok tehetség-ígéretet vétek lenne elveszíteni. A jelenlegi tanrend és a magas osztálylétszám kevés lehetőséget ad a pedagógusnak arra, hogy a kiemelkedően tehetséges gyermekeknek megadja azt a pluszt, amire szükségük van, pedig a szülők részéről rohamosan nő az igény a gyerekekkel személyre szabottabban foglalkozó oktatásra. Az iskolán belüli tehetséggondozás általában két területre korlátozódik: valamilyen szakkör keretében folyik egy bizonyos képességterületen meglévő tehetség fejlesztése, gondozása, vagy a szaktárgyi versenyeztetés. Ugyanez a tendencia vonatkozik a különböző egyesületek, kulturális intézmények,  civil szervezetek által szervezett tehetséggondozó programokra. Jellemzően egy, esetleg két képességterület kiemelt fejlesztésére koncentrálnak  (pl. sport, tánc, nyelv, képzőművészet, matematika, stb.).

Olyan komplex, tapasztalás- és élmény alapú tehetséggondozás, ami mind a 8 intelligencia területet párhuzamosan fejleszti, tudomásunk szerint csak a Tehetségműhely Alapítványnál folyik. Hozzánk olyan gyerekek járnak, akik korosztályukat messze meghaladó képességekkel rendelkeznek, ezért előfordul, hogy beilleszkedési, esetleg magatartási nehézségeik vannak saját korosztályuk körében. Olthatatlan kíváncsiságuk, folyamatos kérdéseik, újabb és újabb ingerek iránti igényük kielégítése embert próbáló feladat. Szakképzett és e különleges gyermekekre specializálódott kollégáink a kiscsoportos foglalkozások keretében hozzáértő türelemmel, elfogadással és hatalmas tapasztalattal, erősségeiken keresztül fejlesztik a gyerekeket.

Hogyan jött létre az Alapítvány, milyenek voltak a kezdetek?

Alapítványunk négy éve, a különleges gyerekek iránt elkötelezett szakemberek által alapított Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács (SNI-TST) adminisztratív és végrehajtó szerveként alapult. Az alapítvány szakmai vezetője és a kuratórium elnöke Potocki Ferencné, Ági mesterpedagógus, tehetségfejlesztő szakértő, homloklebeny- és mozgás terapeuta.

A Tanács ügyeinek intézése mellett Ági olyan szakembereket gyűjtött maga köré, akikkel meg tudta valósítani az átütően tehetséges gyermekek komplex tehetséggondozását. Elindítottuk „Alkotónap” nevű foglalkozásunkat, eleinte egy gyermekkel. Az évek folyamán apránként bővült a létszám, ma már a hét négy napján, négy korcsoportban tartjuk az egész napos foglalkozást. A gyerekek ilyenkor az óvoda vagy az iskola helyett nálunk tanulnak, az iskolai tananyagtól és oktatási módtól teljesen eltérő tematika és módszer szerint.

Mi az a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács, mivel foglalkoznak ott?

A Tanács elnöke Dr. habil Gyarmathy Éva, neveléslélektani klinikai szakpszichológus, alelnöke Potocki Ferencné, Ági. Első nagy feladatunk a sajátos nevelési igényű gyermekek részére szervezett Országos Szépíró Verseny megszervezése és lebonyolítása volt, melyet még további négy követett. Az öt versenyen az ország minden pontjáról és szinte minden településéről érkeztek versenyzők, összesen 35.800 diák vett rajtuk részt.

Nagy hangsúlyt fektetünk a más tehetségsegítő tanácsokkal, valamint oktatási intézményekkel és civil szervezetekkel való folyamatos együttműködésre. Előadásokat, konferenciákat szervezünk annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása minél színvonalasabban történjen.

További részletek, információk a Tanács honlapján olvashatóak.

Miért nem lesz VI. Szépíró Verseny, ha az előző öt rendezvénynek nagy sikere volt?

Hatalmas feladat egy 10 hónapon át tartó, az egész országot, sőt a határon túli magyarlakta településeket is megmozgató rendezvényt megszervezni. Évente közel 10.000 gyermek regisztrált már, őket több, mint 800 pedagógus készítette fel – minden ellenszolgáltatás nélkül. A korábbi években még nyertünk pályázatokon némi támogatást a lebonyolításhoz és a jutalom-ajándékokat is sikerült összegyűjteni, de sajnos idén sehol nem tartották támogatásra érdemesnek a pályázatainkat és szponzorokat is egyre nehezebb volt találni. Hiába a rengeteg önkéntes, pénz nélkül nem lehet ekkora rendezvényt lebonyolítani. Nagyon sajnáljuk, mert a tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek ez volt szinte az egyetlen megmutatkozási lehetőség.

Az interjú még nem ért véget. Olvass tovább a család.mandiner.hu oldalon!