Törvény nem tiltja, mégsem megy a házi süti az oviban

Sok óvodába nem engedik be a házi készítésű süteményeket, tortákat, pedig törvény nem tiltja. Van-e értelme drága cukrászdai, bolti édességekre „cserélni” a jól megszokott és olcsó házi ízeket? A szakemberek szerint van.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
óvoda
2013. október 16. szabo.daniel

Sok óvodába nem engedik be a házi készítésű süteményeket, tortákat, pedig törvény nem tiltja. Van-e értelme drága cukrászdai, bolti édességekre „cserélni” a jól megszokott és olcsó házi ízeket? A szakemberek szerint van.


Drága mulatság

Tapasztalataink szerint egyre több oktatási, nevelési intézményből „tiltják ki” a házi süteményeket, noha törvény nem tiltja. Sok szülő arra panaszkodik, hogy nehezen vagy egyáltalán nem engedheti meg magának – például egy szülinapkor -, hogy a megszokott módon a közösségben tortával ünnepelje gyermekét.

A döntés az intézményé

Megkerestük az ügyben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH ) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságát, ahol egyértelművé tették, valóban nem tiltja törvény a házi sütemények bevitelét, hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy dönthet így bármely intézmény, hiszen ez utóbbi felel a gyerekek biztonságáért.

Tájékoztatásuk szerint az intézmények többségében az étkeztetést szervezetten, ellenőrizhető és nyomon követhető módon, nagyrészt élelmiszeripari vállalkozó igénybevételével oldják meg. Ebben a helyzetben „az élelmiszer‑higiéniáról” szóló852/2004/EK rendelet (2004. április 29.) 1. cikk (1) bekezdésben előírt követelmény teljesül, miszerint„az élelmiszerbiztonság elsődleges felelősségét az élelmiszeripari vállalkozó viseli”.  E rendelet 1. cikke kimondja a HACCP elveken alapuló eljárások általános alkalmazási kötelezettségét is, amely szerint az oktatási-nevelési intézménynek a veszélyek mérlegelése alapján kell eldöntenie, hogy felelősséggel beengedi-e az ellenőrizetlen háztartásokból származó otthoni készítményeket, vagy nem.

A szülők beleszólhatnak

Ha az intézmény megengedi a házi sütemények bevitelét, a NÉBIH álláspontja szerint a gyermekek szülei nélkül nem dönthet arról, hogy a gyermekek azt elfogyaszthatják-e.

A szülői döntéshez persze tájékoztatni kell a szülőket mindazokról a kockázatokról, amelyek felmerülhetnek egy háztartási, ellenőrizetlen körülmények között készített élelmiszer kapcsán. A hivatal szakértője azt emelte ki, minden háztartásban más higiénés viszonyok vannak; nem minden háziasszony ismeri azokat az élelmiszerbiztonsági kockázatokat és megelőző eljárásokat, amit a hivatásos cukrászoknak kötelező betartani; a háztartási konyhák nem minden esetben alkalmasak a családi méreteket meghaladó mennyiségű élelmiszer biztonságos előállítására; valamint, hogy a legtöbb ételmérgezés a háztartásokra vezethető vissza.

Éppen ezért – összegezte – „a szervezett gyermekétkeztetés keretében házi, otthon készített sütemények fogyasztása nem támogatható, annak ellenőrizetlensége, és követhetetlensége, valamint kockázatai miatt.”

Helyileg és egyedileg azonban a szülők és az intézmény, felvállalva a felelősséget, dönthetnek álláspontunkkal ellentétesen is, amennyiben azt az intézmény vezetője, mint felelős, a veszélyelemzéssel és a szülői hozzájárulásokkal dokumentálja.

Biztonságosabb hivatalosan

A közfogyasztásra előállított ételek jogszabályi előírások alapján, vállalkozói felelősséggel, önellenőrző- és nyomon követési rendszerek működtetésével, fertőző betegségben nem szenvedő dolgozók által készülnek. Mindezek a biztosítékok – tekintet nélkül arra, hogy milyen ételtípusról van szó – nem garantáltak, az ellenőrizetlen, különféle higiénés körülmények között, háztartásban előállított ételekre.

Mivel az oktatási-nevelési intézményekben főző- és/vagy tálaló konyhák működnek, fontos kiemelni, – mondta a NÉBIH szakembere – hogy az otthon készült, bizonytalan tisztaságú ételek (és csomagoló anyagaik is) szennyezési veszélyt jelenthetnek a közfogyasztásra, ellenőrzött körülmények között előállított élelmiszerekre, ha azokkal közös felületeken (munkaasztalok, tároló berendezések) érintkeznek. Következésképpen a házi készítésű ételek, sütemények kezelését a szervezett étkeztetéstől el kell különíteni.