Üdülési alapítvány: több mint 16 ezren kezdték kirándulással a tanévet

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Őszi kirándulás pályázatán több mint 16 ezren jutottak ismét táborozási lehetőséghez, ezzel több mint 30 ezerre nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik az Erzsébet-program keretében kedvezményesen táboroznak az idén - közölte az alapítvány az MTI-vel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
erzsébet-program
2012. szeptember 25. Gyarmati Orsolya

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Őszi kirándulás pályázatán több mint 16 ezren jutottak ismét táborozási lehetőséghez, ezzel több mint 30 ezerre nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik az Erzsébet-program keretében kedvezményesen táboroznak az idén – közölte az alapítvány az MTI-vel.


Az őszi kirándulásra a megjelölt határidőig, szeptember 10-ig csaknem hatszáz pályázat érkezett az iskoláktól a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz, a legtöbb Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A részt vevő gyermekek száma meghaladja a 16 ezret – olvasható az összesítésben.
    

A pályázatra alap- és középfokú közoktatási intézmények 1-12. osztályosokból álló iskolai csoportokkal jelentkezhettek. A nyertesek kirándulás megszervezéséhez kapnak támogatást, amely állami tulajdonban lévő Erzsébet-táborokban vehető igénybe, tanulónként ezer forint önrész befizetésével. 
  

A diákok teljes ellátással négy napot tölthetnek együtt társaikkal az ország különböző pontjain megtalálható táborokban: egyebek között Balatonberény, Csopak, Fonyódliget, Fadd vagy Vajta településeket és azok környékét fedezhetik fel.
   

A közleményben kitértek arra is, hogy nem először táboroznak idén kedvezményesen a gyermekek az Erzsébet-program keretében. Az Erzsébet-tábor a nyár folyamán több mint 14 ezer gyermek számára tette lehetővé, hogy szünidejüket csoportos, valamint tematikus – sport- és művészeti – táborokban töltsék.