Újságírónkat jelölték a Családbarát Médiáért-díjra – a Képmás interjúja

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Média a Családért Alapítvány által kiosztott Családbarát Médiáért-díj ehavi jelöltjének a családháló.hu egyik újságíróját, szerkesztőjét - kolléganőnket -  Czefernek Lénát választották. A Képmás magazin készített vele februári lapszámába interjút, amelyet most szó szerint közlünk:

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2013. január 31. Paulik András

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Média a Családért Alapítvány által kiosztott Családbarát Médiáért-díj ehavi jelöltjének a családháló.hu egyik újságíróját, szerkesztőjét – kolléganőnket –  Czefernek Lénát választották. A Képmás magazin készített vele februári lapszámába interjút, amelyet most szó szerint közlünk:


Egyre jobban félnek a fiatalok az elköteleződéstől, aminek hátterében sok egyéb tényező mellett meghatározó a csecsemőkori anya-gyermek kapcsolat. Erre a kérdésre is kitér Czefernek Léna témát boncolgató interjúja, amely a Családhálón jelent meg és a Média a családért-díj e havi jelöltje lett. Ennek apropójából faggattuk a szerzőt.

– Volt valami oka annak, hogy épp ezt a témát  választottad?

Ez a cikk igazából egy interjúsorozat része, amelyben Gila Eszter pszichológussal beszélgettünk a mai fiatalokat, családokat húsbavágóan érintő témákról. Az előző írás például a válások gyerekekre gyakorolt hatásával foglalkozott. A mostani cikk apropóját az adta, hogy ha az ember körülnéz maga körül, vagy akár saját életéből merít, akkor láthatja, hogy a késői elköteleződés mennyire komoly probléma, mekkora nehézséget okoz egy ilyen döntés meghozatala a fiataloknak. Ezt a baráti társaságokban is jól látni, jómagam harminc év körüli vagyok, és az én korosztályomban ez már nagyon látványos jelenség.

– Mennyire van rád hatással az, hogy a munkád során komolyabban kell foglalkoznod egy ilyen jelenséggel?

Ez alól nem lehet kibújni. Az, hogy az ember ilyen témához nyúl, feltételez egyfajta érdeklődést. Másrészt megérintenek azok a dolgok, amiket tapasztalok, hallok vagy írok az adott témakörről. Főleg most, hogy kismama is vagyok. 

– A barátaidat tudod segíteni azzal a tudással, amit az írásaid elkészítése során megszerzel?

Szeretném azt hinni, hogy igen. Bár mostanában egyre jellemzőbb, hogy a kismamák előbb hisznek egy újságban olvasott cikknek, mint egy barátnő tanácsának. De persze már kaptam olyan visszajelzést, hogy jó volt engem megkérdezni. És valóban, e munka kapcsán sok olyan dolgot összeszed az ember, amit aztán hasznosítani tud.

– Mit gondolsz, gyerekvállalás témakörben mennyire lehet kiigazodni a lapokban, internetes oldalakon tucatszámra megjelenő írások közt?

A kérdés az, hogyan választja ki az ember, hogy mit olvas, és mi az, aminek hisz. Egyszerűen azért, mert hatalmas az az információmennyiség, amihez bárki könnyen hozzáfér, és nehéz eldönteni, minek higgyünk, hiszen adott témában bárki bármit megírhat, kitehet, kiposztolhat. Sok olyan megszólalás is van, ami eleve célzottan elrettentő. Erősen szűrni kell a tartalmakat. 

– És hogyan lehet ezeket szűrni?

Nehezen, de meg kell tanulni az eszünkre hallgatni.  A lényeg a józan paraszti ész, és az, hogy legyenek olyan médiumok, amelyekkel kapcsolatban jó tapasztalataink vannak, ahol olyan emberek dolgoznak, akikben meg tudunk bízni, ahol olyan szakértőket találhatunk, akik bizonyítottan jó tanácsokat adnak. És persze legyenek olyan fórumok, ahol jók a témák, a hozzászólások. Ha van egy ilyen bázis, akkor ahhoz kell ragaszkodni. Nem szabad ide-oda kapkodni. 

– A komoly témákkal foglalkozó fórumokról, blogokról mit gondolsz?

Ezeken abszolút nincs szűrt tartalom. Ezeknek tényleg van egy olyan veszélye, hogy nem ismerjük azt az embert, aki megosztja velünk saját tapasztalatait. Emiatt pedig nem tudjuk, milyen a személyisége, mennyire megbízható a véleménye, nem torzít-e az írása. És tényleg, ha ez embernek van bármilyen problémája, és arra rákeres az interneten, akkor elsőként garantáltan a legelvadultabb dolgok kerülnek elő. Ez valahogy mindig így van. Emiatt pedig jó idegrendszer és türelem szükségeltetik ahhoz, hogy a fórumokon, blogokon valóban kiigazodhassunk. 

– Ezeket böngészve gyakran bukkansz új témára?

Igen, a kismamák gyakran vetnek föl érdekes témákat, olyanokat, amelyekről az ember elsőre nem is gondolná, hogy problémát okoznak, hogy komolyan foglalkoztatják az embereket. Legutóbb ilyen kérdés volt, hogy a D-vitamin-cseppeket hogyan lehet a legjobban beadni a babáknak, úgy, hogy ne hányják ki, hogy ne szívja föl a bőrünk, hogy ne okozzon semmilyen problémát. A védőnő és az orvos rengeteg ilyen tanáccsal ellátja az anyukákat, de a saját tapasztalata minden kismamának más. 

– Milyen sűrűn érkeznek a cikkeidhez olvasói visszajelzések?

Változó, mert bizonyos témáknál rengeteg a visszajelzés. Főképp azoknál, amelyek a közvéleményt eleve foglalkoztatják. Másrészt vannak olyan cikkek, amelyek – hogy is mondjam – „cukiság-faktort” hordoznak, ezek szintén automatikusan sok visszajelzést generálnak. Viszont vannak olyan esetek, amikor egy téma megírásába rengeteg energiát fektet az ember, és azt hiszi, megváltja vele a világot, végül mégsincs sok olvasói jelzés. Legutóbb a császármetszések gyakoriságáról, a beavatkozás megelőzésének lehetőségeiről írtam, de csak minimális volt a vele kapcsolatos reakció. Az otthonszülésről viszont nem lehet úgy írni, hogy az ne váltson ki hatalmas vitát. Ez a téma nagyon érdekli az embereket, és nagyon meg is osztja a társadalmat.