A Cumimanó

Lehetünk lelkes ellenzők, vagy tartozhatunk a megengedően elfogadók táborába, arról, hogy használunk-e cumit, legfőképpen gyermekünk igényei döntenek. A leszoktatást viszont már nekünk kell levezényelni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2011. augusztus 23. czefernek.lena

Lehetünk lelkes ellenzők, vagy tartozhatunk a megengedően elfogadók táborába, arról, hogy használunk-e cumit, legfőképpen gyermekünk igényei döntenek. A leszoktatás levezénylése viszont már a mi felelősségünk.


Újdonsült kismama ismerősöm bőszen tiltakozott a cumihasználat ellen. Brúnóval a pocakjában lelkesen magyarázta, hogy ő juszt sem fog cumit használni, mert az bizony egészségtelen, ráadásul később képtelenség a gyereket leszoktatni róla. A kicsi amúgy is megtalálja a saját ujját, ha szüksége van rá – tette hozzá magabiztosan. Ugyanezen anyuka már kissé kétségbeesettebben, de mégis bizakodva próbálta kisfiát rávezetni az ujjszopás hasznosságára, aztán valahol a sokadik átüvöltött éjszaka után megtört: jött a megváltó cumi. Azóta Brúnó édesdeden alszik, és kiválóan meg lehet nyugtatni fél perc alatt, akárcsak többi, cumifüggő társát.

Tény, hogy a régiek is különböző praktikákhoz folyamodtak a gyermekek lecsitítása céljából, ám ezek sem nevezhetőek kifejezetten bio-módszereknek. Ha választani kell például a kenyérbe áztatott pálinka és a cumi között, valószínűleg többségünk ma már az utóbbit javasolná jó szívvel. Egy kis engedmény pici korban nem tűnik olyan nagy áldozatnak (legfeljebb majd fogszabályozunk), ám ha a gyerek később beszélni is csak cumival a szájában hajlandó, főhet a szülők feje a leszoktatással kapcsolatban.

Sógoromék kisfia például még öt évesen is nagy barátja volt „cummancsnak”, ahogy azt a kicsi még évekkel ezelőtt elnevezte. Dávidka szavait eleinte nehezen lehetett érteni kettejük egységéből adódóan, ám a szülők később rávették kisfiúkat, hogy beszéd közben ne hagyja szájában a cumit, mert akkor bizony nem halljuk, amit mond. Később már csak alváshoz és néhány kivételes esetben kellett cummancsot előkapni, de véglegesen nem lehetett jelenlététől megszabadulni.

Cummancs uralmának végül a szomszéd kisfiú története vetett véget, akihez egyik éjjel belopódzott a Cumimanó és magával vitte unokaöcsém kis barátja, Bálintka cumiját is. Sógoroméknál nagy volt az ijedelem, Dávidka éjszakára ajtót, ablakot bezáratott (a nyár kellős közepén), nehogy ő is részesüljön a kellemetlen látogatásban. A hadművelet ideig, óráig sikeres volt, ám cummancsnak egy nappal később szintén hűlt helye volt.

Kérdés, hogy ilyen és hasonló praktikák bevetése nélkül hogyan szabadítjuk meg a gyereket élete első káros szenvedélyétől, ha jobban belegondolok, a húgom például évekig félelmmel gondolt arra a bizonyos Szemetesbácsira, aki felelős volt cumija eltűnéséért. Én akkor már átláttam a szitán és nevetve kontráztam, ha anyukám kishúgom kérdésére újra és újra azt válaszolta, hogy cumiját elvitte a főkefe szorgos munkatársa. Ám az éjjel belopódzó Cumimanótól lehet hogy én is tartottam volna kissé. Még akkor is, ha engem sohasem kellett leszoktatni…

 

Ti engeditek cumizni a gyereket? Vannak jól bevethető praktikáitok a leszoktatáshoz?