Cukorba mártott ünnep

Mondták, többször is, egy héttel előtte már naponta többször, hogy idén nem lesz fehér karácsony. Mintha bármit is számítana. Azt is ezerszer elismételték a reklámokban, műsorokban, hogy miből fog idén fogyni a legtöbb: mit kapnak a férfiak, mit a nők, mit a gyerekek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. december 28. szabo.daniel

Mondták, többször is, egy héttel előtte már naponta többször, hogy idén nem lesz fehér karácsony. Mintha bármit is számítana. Azt is ezerszer elismételték a reklámokban, műsorokban, hogy miből fog idén fogyni a legtöbb: mit kapnak a férfiak, mit a nők, mit a gyerekek.


Hogy a nagyszülők mit, arról nem beszéltek, nem túl nagy vásárlóerő. De a gazdaságilag potens korosztálynak jó előre a szájába rágták, hogy lapos Tv-t, okosmobilt, tabletet vagy netbookot illik a fa alá tenni idén. A kötött pulcsi már nem ok. Nincs ezzel semmi gond. Rohantunk egymást lökdösve az utolsó napokban, hogy mindenkinek meglegyen legalább az az egy apróság. Sokan a barátokat sem felejtettük el, legalább jelzés értékűen.

A végére nem maradt egyetlen rejtett zug sem a házban, ahová ne lett volna valami elrejtve. Együtt volt minden.

Szenteste aztán a halászlé gőzétől ragacsos kézzel fogtuk a csillagszóró szárát, és igen, már megint, ezredszer elénekeltük a „Cseendes” éjt, mert anyám azt szereti, most meg már az unokák többsége is ismeri. A legkisebbik egy éves múlt nem sokkal, de már ő is szinte dúdolja, formálja a hangokat, legalábbis papa szerint.

A kis ikeás karácsonyfa alig látszik a mellé halmozott ajándékoktól, de hát sok a szülő, gyerek, unoka. A sort természetesen a legkisebben kezdjük és szép sorban haladunk felfelé. Néha ugrunk, mert vannak hiányzók.

Aztán az „A kis Jézus…” után papa elmondja, mennyire nagy kár, hogy már csak ennyien lehetünk, mennyire sajnálja, hogy a sok fia közül csak a „nagyja” van jelen, még meg is könnyezi.
Ám akkor, a mi kis Karácsonyunkban valódi csoda történik: mert a nagy ajándékozás közepette csak betoppannak ők, a hiányzók. Az egyik testvér Pestről, és odaér több ezer kilométerről a másik az egész családjával. Ilyen nagyon régen nem volt, hogy mind a tizenvalahányan. Mikor is? Egy éve. Pontosan egy éve volt.

A most a közös fotókon összekapaszkodó felnőttek már tudják, noha kicsi gyerekeik még jobban örülnek a marklógépnek mint a nagypapának, évek múlva ők is megtapasztalják, hogy ez az ünnep tényleg különleges, ez a Krácsony.